Kevesen tekintenek úgy a banki ügyintézésre, mint egy kellemes vagy izgalmas időtöltésre. A pénzügyek kezelése mindennapjaink szerves része, gyakran nehéz azonban felismerni a közvetlen értékét, annak ellenére is, hogy elengedhetetlen része a szükségletek kielégítésének és a célok elérésének. Az utóbbi években elindultak ugyanakkor olyan folyamatok, amelyek felboríthatják ezt a rendet: nem az emberek mennek majd a bankokhoz, hanem a bankok tűnnek fel a mindennapok legkülönbözőbb területein.
Évek óta óriási figyelem kíséri a „Banking-as-a-Service” (BaaS), azaz „Bankolás-mint-Szolgáltatás” területének fejlődését a pénzügyi szektorban. Az elnevezésből is kikövetkeztethető, hogy a megoldás szolgáltatássá alakítja a bankolás folyamatát: a bank lehetővé teszi egyes partnerei számára, hogy a szolgáltatásait közvetítve maguk a partnerek is bankká váljanak bizonyos szempontból.

Elméletben tehát bármilyen cégből lehet bank: áruházláncból, étteremből, ruhaboltból vagy akár egy tömegközlekedési vállalatból is.
Az együttműködés során három főszereplőt lehet azonosítani:
- egy bankot, amely saját termékeit és szolgáltatásait elérhetővé teszi a külső partnerei számára;
- egy vállalatot – akár pénzügyi, akár nem pénzügyi céget –, amely beemelheti a szóban forgó banki termékeket és szolgáltatásokat a saját kínálatába; valamint
- az ügyfélkört, akiket közvetlenül a vállalat, de közvetve a bank szolgál ki akár bankszámlavezetéssel, akár bankkártyával, akár hitellel.
A kezdetek…
A BaaS megszületésében óriási szerepe volt az új vonalas pénzügyi technológiai startupoknak. A neobankok (bankokra jellemző szolgáltatásokat kínáló fintechcégek) első generációja még 2009-ben jelent meg az Egyesült Államokban. Több üzletemberben is megfogalmazódott a gondolat, hogy a digitális bankolásé lehet a jövő. Az előrelátó ötlet birtokában azonban egy jelentős akadályba ütköztek: óriási kihívás bankot alapítani.
Persze a legmerészebb vállalkozókat ez nem tántoríthatta el szándékuktól. Hiányosságaikat a hagyományos bankokkal kialakított kapcsolatok révén próbálták pótolni – gondolva itt a banki engedélyre, a pénzbefogadási képességre, valamint a számlavezetési ismeretekre.
A PerkStreet és a Simple két név azon startupok közül, amelyek rengeteg bankkal próbáltak együttműködést kialakítani, míg végül rátaláltak az Bancorpra. A Bancorp kész volt biztosítani a szükséges jogi, technológia és pénzügyi hátteret, amire az első generációs neobankok fejlett felületeket építettek.
Az együttműködés keretein belül a bank jelentős ügyfélpénzekhez és azokon keresztül bevételekhez juthatott, a neobankok pedig álomból valósággá váltak, és megkezdhették működésüket.
Érdekes látni, hogy a kihívó bankokként aposztrofált startupok valójában a hagyományos szereplőktől függnek. Még érdekesebb viszont az, hogy az elmúlt években már a pénzügyi szektoron kívülről is több vállalat foglalkozik azzal, hogy tevékenységét banki szolgáltatásokkal […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/fintech/2023/06/07/bank-penzugy-mol-mav-penzugy-neobank-startup/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!