Az új elnök a Világgazdaságnak adott interjúban hangsúlyozta, hogy nem csupán névleges változás történt, hanem az MKIK működésének gyökeres átalakítását indították el.
Vége a one man show-nak
A kamarai rendszer eddigi problémáit feltáró átvizsgálás után tudásalapú döntéshozatali rendszert, egységes kommunikációs struktúrát és teljesítménymérést vezettek be, mert az előző években jellemző volt, hogy az MKIK főként „elefántcsonttoronyként” jelent meg a vállalkozók napi gondjaitól távol, és gyakran nem hatékonyan képviselve őket.
Az eddigi egyszemélyes elnöki döntések helyett bevezettük az operatív elnökség intézményét, amely már rendszeresen ülésezik, előre összeállított napirenddel, valamint az egyes napirendekhez szakmai írásos előterjesztések készülnek
– mondta az új elnök.
Nagy Elek célja, hogy a kamarai hálózat valódi szolgáltatást nyújtson a vállalkozóknak, ne csak adminisztratív szervezet legyen. Ennek részeként a területi kamarák közötti koordinációt erősítik, és egységes országos rendszer kialakítására törekednek, hogy minden gazdasági szereplő egyformán hozzáférjen az MKIK erőforrásaihoz és támogatásához.

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2026/01/16/magyar-kereskedelmi-es-iparkamara-nagy-elek/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!