A belarusz szakemberek kiemelt feladata a jövőben a ritkaföldfém-ásványok feltárása az országban – jelentette be Aljakszandr Lukasenka. A Belta hírügynökség szerint az elnök a keddi kormányülésen beszélt erről. Azt mondta, hogy ez ma a világon az egyik legfontosabb téma.
„Azt mondják, ritkaföldfém-ásványok vannak itt, illetve az olaj-, és gázmezőket is fel kell tárni. A feladatot már kitűztem az illetékes miniszternek” – mondta az államfő. Lukasenka szerint a geológiai kutatás fejletlen az országban, és a szakemberek eddig figyelmen kívül hagyták a ritkaföldfémeket. „Nincs belőlük sok a földön. Talán nálunk is annyi van, mint a többi országban” – tette hozzá.
„Ez a jövő. Ásnunk kell, és meg kell tudnunk, milyen lelőhelyeink vannak” – ismertette a feladatot Lukasenka.
Az elmúlt hetekben Donald Trump emelte be a közbeszédbe a ritkaföldfémeket, amikor azt hangoztatta, hogy Ukrajna a saját ásványkincseivel kárpótolhatná az Egyesült Államokat az Oroszország elleni háborúban nyújtott támogatásáért. Az erről szóló megállapodás azonban elmaradt, miután a Fehér Házban élő adásban összeveszett az amerikai elnök, illetve az alelnök, J.D. Vance az ukrán elnökkel.
A licitbe pedig Vlagyimir Putyin elnök is beszállt: