A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a családtámogatások friss adatait, amelyekben az állami költségvetésből havi rendszerességgel fizetett juttatásokat összesíti. A közölt adatok szerint az ilyen juttatások aránya 2010 óta folyamatosan csökken a GDP-hez képest – hívta fel erre a figyelmet a Bank360.
2009-ben még a GDP 2,2 százalékát fordította, tavaly már csak az 1,1 százalékát fordította az állam családtámogatásokra.
Az elemzésükben emlékezetettek arra, hogy a 2000-es évek elején a GDP 1,8 százalékáról 1,5 százalékra ment le ez a mutató, de azt követően ismét 2 százalék fölé került. Kiemelték, hogy ilyen mélyen viszont, ahol most van, a rendszerváltás óta még sosem állt. Az adatokból az is kiderül, hogy főleg a családi pótlék és a GYES elinflálása volt az, aminek hatására lefeleződött a KSH által számba vett családtámogatási juttatásokra fordított összeg a GDP-hez képest.
Megfeleződtek az ilyen jellegű kiadások?
Tavaly két támogatás típusnál volt csupán növekedés:
- a csecsemőgondozási díjra (CSED) 153,4 milliárd forintot fordított az állam,
- a gyermekgondozási díjra (GYED) 328,3 milliárd forint jutott.
Mindkét juttatást a dolgozó nők korábbi jövedelme alapján állapítják meg, a CSED-re kifizetett összeg 15,7, a GYED-összege pedig 14,3 százalékkal nőtt tavaly. A tavaly mért 17,6 százalékos átlagos inflációt azonban egyik támogatásnál sem érte el a növekedés.
Az elemzésükben ezt követően kiemelték:
Minden más családtámogatási juttatásból kevesebb érkezett a családokhoz a rekord inflációs esztendőben. Anyasági ellátásokra kevesebb mint 5,94 milliárd forintot fordított az állam, ez 2018 óta a legalacsonyabb összeg nominálisan is. A gyermekgondozást segítő ellátásra (régebben GYES) 54,78 milliárd forint jutott, ami 2005 óta a legalacsonyabb összeg. Gyermeknevelési támogatásra 9,75 milliárd forintot fizetett az állam, ilyen címen ennél kevesebbet utoljára 1997-ben kaptak a családok. A 2008 óta nem emelt családi pótlék címén 302,1 milliárd forintnyi kifizetés történt meg, ez 2005 óta a legalacsonyabb összeg.
Vrazsovits Rita családtámogatási szakértő szerint a juttatások értékvesztésén túl a GDP-arányos állami kiadás csökkenésében az is szerepet játszik, hogy az elmúlt években a született gyermekek száma nem tudta megközelíteni a 2010 előtti szintet.
Ám a gyermekvállalást támogató új programok érezhetően megemelték egy időben a születések számát, viszont 2022 óta jelentős visszaesés kezdődött, tavaly 12 százalékkal született […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/10/24/csaladtamogatas-kormany-csaladpolitika-koltsegvetes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!