A Reuters által megszellőztetett összefoglaló az egyik alapja lesz az európai gazdaságról szóló megbeszéléseknek a döntéshozók október 5-i találkozóján. Az európai vezetők Kína növekvő globális szerepvállalása és gazdasági súlya miatt aggódva tárgyalhatják az Európai Bizottság javaslatait arról, hogy a kontinens ne függjön túlságosan Kínától. A dokumentum szerint az olyan megújuló energiaforrások, mint a nap- vagy a szélenergia időszakos jellege miatt módot kell találni az energiatárolásra, hogy az Európai Unió 2050-re elérje a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó célját.
Nincs semmi ok a bizakodásra
„Ugrásszerűen növekszik majd a lítiumion-akkumulátorok, üzemanyagcellák és elektrolízerek iránti keresletet, amely az elkövetkező években várhatóan majd a tíz- és harmincszorosára nő” – áll a brüsszeli dokumentumban. Kitérnek arra is, hogy míg az unió erős pozícióval rendelkezik az elektrolízerek gyártásának közbenső és összeszerelési fázisában – több mint 50 százalékos világpiaci részesedéssel –, az elektromos járművekhez elengedhetetlenül fontos üzemanyagcellák és lítiumion-akkumulátorok tekintetében azonban nagymértékben Kínára támaszkodik.
A jelentés szerint Határozott intézkedések végrehajtása nélkül az európai energetikai ökoszisztéma 2030-ra más jellegű, de hasonló súlyú függőségbe kerülhet Kínától, mint Oroszországtól a háború előtt.
A Bizottság szerint az unió 2021-ben, a konfliktust megelőző évben a teljes gázfogyasztásának több mint 40 százalékát, az olajimport 27 százalékát és a szénimport 46 százalékát Oroszországból szerezte be. Az Oroszországtól történő beszállítás nagy részének a megszüntetése – tehát a szankciók hatására – energiaár-sokk keletkezett Európában, ami brutális inflációt eredményezett. Végül az Európai Központi Bank erőteljes kamatemelésre kényszerült, ami visszafogta a növekedést – ahogy az Magyarországon is történt.
A lítium-ionos akkumulátorok és az üzemanyagcellák nem az egyetlen terület, ahol az EU sebezhető
– áll dokumentumban, amelyet úgy folytatnak, hogy „hasonló forgatókönyv bontakozhat ki a digitális technológiáknál is. Az előrejelzések szerint a digitális eszközök – például érzékelők, drónok, tárolóeszközök és adatátviteli hálózatok – iránti kereslet ebben az évtizedben meredeken emelkedésnek indul majd. Bár az EU az utóbbiak terén viszonylag erős pozícióval rendelkezik, a többi területen jelentős gyengeségeket mutat” – áll az összefoglalóban. A jelentés szerint 2030-ra ez a külföldi függőség komolyan akadályozhatja a termelékenység növekedését.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!