2022 és 2023 között a magyar kormány arról tárgyalt a Samsung SDI vezetésével, hogy a dél-koreai cég az első két gödi üzem mellett egy újabb hatalmas akkumulátorgyárat is felépítsen Magyarországon.
A Telex több egymástól független forrásból úgy értesült, hogy az ilyen projekteket koordináló Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) Göd és a szomszédos Csomád közötti területeket ajánlgatott a Samsungnak a beruházáshoz.
Tavaly márciusban a dél-koreai sajtó beszámolójára hivatkozva az Index is megírta, hogy a Samsung tervezi a harmadik gödi gyár megépítését, a külügyminisztérium azonban cáfolta a híreket.
A dokumentumok alapján a külügyminisztérium felügyelete alatt álló HIPA részletes helyszínajánlásokat adott a Samsungnak az új gyárhoz. Ezek között volt egy 97 hektáros és egy 162 hektáros terület, amelyek Göd és a mellette lévő Csomád között helyezkednek el. A két terület néhány kilométerre lett volna a Samsung SDI már működő gyárától, azokhoz az infrastruktúrát az államnak teljes egészében újonnan kellett volna kiépítenie.
a piaci helyzet megváltozása miatt A Samsung végül parkolópályára tette a beruházási terveit, és a csomádi fejlesztéstől is elállt.
A dél-koreai Samsung SDI 2001-ben nyitotta meg katódsugárcsöveket, tévéképernyőket és mobiltelefon-kijelzőket készítő gyárát a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/07/01/akkumulatorgyar-god-samsung-magyar-kormany/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!