Január elején – az uniós versenyhatóságok közül az elsők között – indított piacelemzést a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a mesterséges intelligencia hatásainak vizsgálata érdekében. A cél annak a körüljárása volt, hogy az MI-alapú technológiák robbanásszerű terjedése torzíthatja-e a piaci versenyt a különböző ágazatokban, és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja-e a fogyasztókat.
Techóriásokkal konzultált a GVH
A GVH vizsgálói részletesen feltérképezték az MI fejlődéstörténetét, nemzetközi szabályozási kereteit, továbbá részletes adatkérő kérdőívekkel kerestek meg nagy nemzetközi technológiai vállalatokat, illetve a prominens generatív MI-modellek fejlesztőit, hogy átfogó képet kapjanak a vállalatok MI-vel kapcsolatos fejlesztéseiről, illetve MI-alapú szolgáltatásairól, a piac struktúrájáról, a fennálló versenyviszonyokról, illetve a megkérdezettek fogyasztóvédelmi gyakorlatairól is.
A piacelemzés két specifikus fókuszpiacra célzottan is kiterjedt: banki szolgáltatások és telekommunikációs szektor.
Emellett a GVH vizsgálói számos hazai fejlesztővel, MI-alapú technológiákat alkalmazó vállalkozással konzultáltak, továbbá több körben folytattak egyeztetéseket hazai kutatóintézetekkel, egyetemekkel, illetve állami és nonprofit szervezetekkel, hogy minél átfogóbb képet kapjanak a hazai szabályozásról, fejlesztésekről, valamint a hazai vállalkozások technológiai adoptációjáról, a számukra elérhető lehetőségekről.
A piacelemzése rávilágít arra is, hogy az MI-alapú modellek fejlesztéséhez és hatékony alkalmazásához számos kritikus erőforrás szükségeltetik:
- jelentős és változatos adatmennyiség;
- megfelelő számítási kapacitás (hardver vagy felhő);
- magasan és specifikusan képzett munkaerő;
- valamint összességében az ezek finanszírozásához szükséges pénzügyi erőforrások.
Emellett az előtanított modellek elérhetősége is kritikus tényezőnek mondható mind a fejlesztői szinten, mind a modelleket alkalmazó vállalkozások számára. Ráadásul a kritikus modellinputok birtoklása erősen koncentrált, és gyakran a digitális piacok piacvezető vállalatai (Big Tech cégek, így például a Meta, Google, Microsoft, Amazon stb.) kezében vannak. E nemzetközi digitális nagyvállalatok jellemzően az értéklánc minden szintjén jelen vannak. A GVH piacelemzése ugyanakkor rámutat, hogy az MI-technológia fejlődése rendkívül dinamikus, így az értéklánc erőviszonyai még nem szilárdultak meg. Ebből következően a versenyhatóságoknak érdemes folyamatos és kiemelt figyelmet fordítaniuk az MI-vertikumra.
Hatékonysági, versenyképességi kérdés
A versenyhivatal kiemeli azt is, hogy a legtöbb előrejelzés szerint a mesterségesintelligencia-alapú megoldások elterjedésétől a vállalati hatékonyság növekedése várható, ez pedig jelentős GDP-növekedést is eredményezhet, így az MI széles körű alkalmazása a versenyképesség egyik kulcstényezőjévé válhat a különböző termék- és szolgáltatáspiacokon. A pontos hatásokat illetően jelenleg széles skálán mozognak az erre vonatkozó […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/10/21/gvh-digitalizacio-technologia-kkv-mesterseges-intelligencia/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!