Néhány perccel azután, hogy Donald Trump amerikai elnök újabb, Kínára vonatkozó vámcsomagja hatályba lépett a kínai importra, Peking válaszul újabb intézkezéseket jelentett be. Mint ismert, a Kínából származó áruk vámját 10 százalékról 20 százalékra emelte március 4-től az Egyesült Államok.
A hivatalos közlemény szerint további 15 százalékos vámot vetnek ki a csirkére, a búzára, a kukoricára és a gyapotra, valamint pótlólagos 10 százalékos vám vonatkozik többek között a cirokra, a szójababra, a sertéshúsra, a marhahúsra, a gyümölcsökre, a zöldségekre és a tejtermékekre. Ezen kívül 15 amerikai vállalatot is felvettek az exportellenőrzési listájára.
Kínához Kanda is csatlakozott. Justin Trudeau azt mondta, hogy nem hagyja válasz nélkül ezt a tisztességtelen amerikai döntést és 25 százalékos vámot vet ki 155 milliárd kanadai dollár értékű amerikai árura.
A kanadai miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az ellenvámot két ütemben vetik ki: március 4-én 30 milliárd dollár értékű árura, 21 nappal később pedig további 125 milliárd dollárnyi termékre vezetik be. Hozzátette, hogy a kanadai vámok mindaddig érvényben maradnak, amíg az Egyesült Államok fel nem oldja a sajátját.
A BBC szerint hamarosan Mexikó is bejelenti, milyen válaszlépéseket teszt. „Ebben a helyzetben higgadtságra, nyugalomra és türelemre van szükségünk. Van A tervünk, B tervünk, C tervünk és még D tervünk is” – mondta hétfőn Claudia Sheinbaum elnök.
Az amerikai kormány korábban bejelentette,hogy március 4-étől 25 százalékos vámot vet ki gyakorlatilag az összes Kanadából és Mexikóból származó importra. A 25 százalékos kulcs nem érinti a kanadai energiatermékeket, amelyekre 10 százalékos vám vonatkozik.