„A baloldal teljesen fel van háborodva, és valósággal őrjöngenek, hogy Közép-Európában van egy sikeres, élénk, konzervatív kormány” – fogalmazott Chris Farrell, az amerikai Judicial Watch jogvédő intézet kutatási igazgatója az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szerdai rendezvényén.
Orbán Viktor csodálja a magányos csillagállam (Lone Star State) hagyományát, és Magyarország Európa magányos csillagállama
– idézte fel Farrell a magyar miniszterelnök Dallasban, a texasi CPAC konferencián tartott beszédét.
Texast magányos csillagállamnak is becézik, emlékeztetve ezzel az állam Mexikóval szemben folytatott függetlenségi harcára. Az amerikai állam sokáig független köztársaság volt. Magyarországot abban az értelemben tartják magányos csillagállamnak, hogy a globalista törekvésekkel szemben a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe, ami a meghívott előadók szerint egyre inkább ritkaság.
Csütörtökön Budapesten elstartol a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC), ahol arra törekednek, hogy a gazdaságpolitika területén is egységet mutassanak. Chris Farrell kutatási igazgató szerint Orbán Viktornak hatalmas követőtábora van az Egyesült Államokban a konzervatívok körében.
Háború a szuverén nemzetek ellen
„A baloldal az elmúlt évek válságait fegyverként használta fel a szuverén nemzetek ellen” – állapította meg Jerzy Kwasniewski, a lengyel Ordo Iuris jobboldali agytröszt elnöke.
Az Európai Unió a nemzetállamok meggyengítésére és egy európai szuperállam létrehozására törekszik, ahol Brüsszelben hozzák meg a fontos gazdasági és politikai döntéseket
– vélekedett Kwasniewski, aki szerint fontos egy erős ellenállás szervezése a növekvő centralizációs törekvésekkel szemben. Megjegyezte, hogy egyes vezetők a nemzetközi érdekeket nézik, míg más vezetők az ország embereiért küzdenek, mint például Orbán Viktor. „Ilyen vezetőkre van szüksége most Európának, ezt a szerepet kell felvállalnia […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!