750 új támogatási kérelem érkezett be a Napenergia Plusz Program (NPP) végharjájában, amióta december elején bejelentette az Energiaügyi Minisztérium, hogy január 15-ével lezárják a programot. Az NPP keretein belül energiatárolóval kiegészített háztartási méretű napelemes kiserőművek telepítésére lehetett pályázni, a támogatás a beruházás kétharmadát – legfeljebb 5 millió forintot adtak – fedte le. A minisztérium szerint a pont egy éven keresztül futó (de félévben lezárt regisztrációjú) programban
több mint 23 ezer pályázó igényelt összesen 96,4 milliárd forint állami hozzájárulást.
A tárca közleményében azt írta, hogy az elbírálás még zajlik, de 20745 pályázónak már megítéltek összesen több mint 85 milliárd forint támogatást, sőt a nyertesek 40 százalékának el is utaltak összesen 18,8 milliárd forintot.

A programban eddig elkészült projektekben
- 27,6 megawattnyi beépített teljesítményű napelemes rendszert,
- melléjük 44,8 megawattóra kapacitású energiatárolót telepítettek,
- az NPP révén pedig 300 ezer fölé emelkedik a kisebb napelemes rendszerek száma itthon.
A program eredetileg 75 milliárdos kerettel indult, amit tavaly júliusban – másfél nappal az előregisztráció lezárása előtt – bő 30 milliárddal megemeltek, hogy minél több regisztrált pályázhasson. Az új, megemelt keret azonban végül nem merült ki. A tárca által közöltek alapján jó 10 milliárd forint bentragadt, amiből közel 2500 további ilyen rendszer kiépítésére is futotta volna még, de egyre kevesebben pályáztak az előregisztráltak közül, és a minisztérium úgy ítélte meg, nem várnak tovább rájuk, mert jobb helyet is találnak annak a pénznek.