Amíg a fő kereskedelmi partnerünknél, azaz Németországban nincs gazdasági fejlődés, addig mi sem tudunk előrébb lépni – értékelte az Oeco-index adatait Törcsi Péter, jelezve, hogy Magyarország az uniós rangsorban maradt a 18. helyen, míg a globális listán egy helyet lépett vissza, így a 35. lett.
Igyekeztünk olyan indikátort létrehozni, amiben többségben vannak az objektív tényezők. Kevésbé szerepelnek benne a politikai és egyéb szubjektív szempontok
– világított rá az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kuratóriumi elnöke. Abban reménykedik, hogy Friedrich Merz kancellárrá választásával a német gazdaság is erőt mutat majd. Megállapította, hogy a külső gazdasági nehézségek ellenére Magyarország válságállóbb, mint valaha.
Magyarország a fejlettek között, „elitklubba” tartozunk
Törcsi Péter után Pásztor Szabolcs közgazdász, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója szólalt fel. Leszögezte, hogy az adatok hozzáférhetősége miatt nagyrészt 2023-ig tudtak visszanyúlni a lista elkészítésekor, de nincs ez másként a Világbank esetében sem, amely szervezet adataira is nagyban támaszkodtak.
A tavalyi, 2022-es adatokon alapuló listához képest szinte minden ország visszaesett, elég csak a szállítási útvonalak széttöredezésére gondolni, ami a fejlett országokat negatívan érinti. A mutatók visszaesése látványosabb volt Európa esetében.
„Magyarország a fejlett országok közé tartozik, bárki bármit mondjon is. Egy elitklubba tartozunk, ezért is vagyunk az OECD tagja”
– fogalmazott Pásztor. Az adatok frissítését megígérte, amint lesznek 2024-es adataik, azokat beépítik az indexbe. Az új lista egyik fő üzenete számára az volt, hogy ott, ahol geopolitikai kockázatok vannak, meghátrálnak a befektetők, romlik az üzleti környezet, emelkedik az infláció. „Azt látjuk 2020 óta, hogy komoly hatása van a geopolitikai kockázatoknak az országok ellenálló képességére, azaz rezilienciájára.”
Az Oeco-index alapján előzzük Olaszországot, Romániát, Kínát
Az Oeco-index megalkotásához összesen 25 részmutatót használtak fel. Ezek azokat a gazdasági, társadalmi és politikai dimenziókat ölelik fel, amelyeket kellő gyakorisággal publikáltak, és az országok széles köre esetében elérhetőek a különböző nemzetközi adatbázisokban.
Magyarország olyan országokat előz meg, mint Portugália, Olaszország, Görögország, Románia
– világított rá […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!