Vasárnap este komoly fennakadás volt Madrid és Sevilla között a nagysebességű vasútvonalon, miután négy helyen is kábeleket loptak ismeretlen tettesek. Spanyolország közlekedési minisztere, Óscar Puente „súlyos szabotázsakciónak” nevezte a történteket, ami állítása szerint több mint 10 000 utas számára okozott kellemetlenségeket, írja a Guardian.
Hivatalos források szerint összesen 150 méternyi kábelnek veszett nyoma. A vonatközlekedés hétfő reggel tudott újra indulni, és várhatóan hamarosan minden visszatér a régi kerékvágásba.
Az ügyben rendőrségi nyomozás indult, és arra kérnek mindenkit, akinek van valamilyen információja, hogy jelentkezzen a hatóságoknál. „Bárki is tette, tudta, mit csinál, mert nem voltak kamerák, és az anyagi haszon teljesen elhanyagolható a hatalmas kárhoz képest” – szögezte le egy hétfői interjújában Puente. Álvaro Fernández Heredia, az állami vasúttársaság, a Renfe vezérigazgatója osztja a közlekedési miniszter véleményét arról, hogy szabotázsakcióról van szó.
A fennakadás egy héttel azután történt, hogy Spanyolországot és a Portugáliát is példátlan áramkimaradás sújtotta. Az El Paísnak adott vasárnapi interjújában Sara Aagesen spanyol környezetvédelmi miniszter arra figyelmeztetett, hogy napokig is eltarthat, mire kiderül a múlt heti áramszünet oka. Egyúttal hangsúlyozta, hogy túl korai lenne még a megújuló energiát hibáztatni a történtekért.
(Kiemelt képünk csak illusztráció.)