Cikkünk folyamatosan frissül.
Az elemzői várakozásoknak megfelelően a Monetáris Tanács kedden nem változtatott az alapkamat mértékén, továbbra is 6,5 százalékon tartják. Orbán Viktor miniszterelnök tavaly úgy döntött, hogy március 4-től Varga Mihályt nevezi ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére, így – a szokásoknak megfelelően március utolsó hetének keddi napján – az új jegybankelnök megtartotta az első Monetáris Tanács ülését.
A Magyar Nemzeti Bank legfontosabb feladata egyértelmű: az árstabilitás fenntartása
– ezt válaszolta legutóbb az Index kérdéseire Varga Mihály. A március elején hivatalba lépő új jegybankelnök egyszer és mindenkorra világossá tette: a legnagyobb ellensége az infláció, és minden erejével ez ellen küzd majd a Szabadság téren. A jegybanki törvényben nem rögzített feladatokat, ami nem kapcsolódik szorosan az MNB működéséhez, redukálják.
Érdemes felidézni, ahogy Varga Mihály elfoglalta a hivatalát öt hónapos csúcsra jutott a forint az euróval szemben. A forint erősödésében komoly szerepet játszott, hogy átvette a stafétabotot. Az Index által megkérdezett elemzők már korábban jelezték, hogy az első ülésen nem változik majd az irányadó kamatláb. Ez nem is csoda, a kamatcsökkentést az infláció nem teszi lehetővé, sőt azt a nemzetközi monetáris politikai környezet sem támogatja. Sőt, a fő kérdés inkább az volt, hogy emelik-e.
A pénzromlás az idén várhatóan 5 százalék felett alakul, ami azt jelenti, hogy a jegybanknak van […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!