A cégcsoport többségi tulajdonosa, Tiborcz István a pénteken megjelent Budapest Business Journalnak adott interjút, amelyben elmondta, a cég arra törekszik, hogy a portfólióját olyan szállodák tegyék ki, amelyek egész évben kínálnak attrakciót a vendégek számára. Emiatt is adták el az ausztriai Murauban található két síszállót.
Az üzletember úgy véli, hogy Magyarország fő turisztikai vonzereje nem lehet az, hogy olcsó. Szerinte Budapest óriási kiaknázatlan potenciállal rendelkezik a prémium turizmusban, a régió fővárosai pedig sokkal előbbre járnak ebben a szegmensben.
„A város arra hivatott, hogy több olyan vendéget csábítson, akik hosszabb ideig maradnak, komoly vásárlóerővel bírnak és érdeklődnek a kultúra iránt. Ezen turisták bevonzása érdekében pedig prémium kategóriás szállodákra, minőségi gasztronómiára és kulturális programokra van szüksége Budapestnek, hiszen jelenleg a regionális riválisok megelőznek minket” – vélekedett.
Mint azt Tiborcz kifejtette „nem helyes, hogy csak azért jönnek ide az emberek, mert Budapestet olcsó úti célnak gondolják”. Szerinte ezen a felfogáson változtatni kell, a tehetősebb látogatók most Bécsben költik a pénzüket, mert ott találnak luxusüzleteket.
Az ötcsillagos szállodák átlagárait is fel kell emelni, hogy felzárkózzanak a nyugati árakhoz és tükrözzék azt a minőséget, amelyet leginkább az új fejlesztések képviselnek. Ennek következtében a kereskedelmi szegmensnek is alkalmazkodnia kell majd a turisztikai szolgáltatók emelkedő színvonalához
– fogalmazott, és példaként a Botaniq Turai Kastély vendégkörét emelte ki, ahol már több alkalommal a Forbes Global Top 100-as lista szereplőit fogadhatták.
A cégcsoport prémium lifestyle brandjét, a Botaniq Collectiont éppen azért hozták létre, hogy elinduljanak a ki nem aknázott piaci szegmensben. „A BOTANIQ Collection négy pilléren áll: ötcsillagos szállodák és luxuslakások fejlesztése (mindkettő a legjobb helyeken), csúcskategóriás kereskedelmi projektek, valamint F&B egységek létrehozása, amelyek javítják ezen ingatlanok ismertségét és hírnevét.”

A turizmus témakörében megkapta a jelenleg szakmai össztűz alatt álló Sofitel sorsára vonatkozó kérdést is. Igaz, a válaszában kiemelte, hogy Ingatlanfejlesztőként konszenzusra törekednek a tervező Zalaváry Lajos […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/03/24/tiborcz-istvan-bdpst-budapest-luxus-turizmus/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!