Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Bajnok Lászlót először arról kérdeztük, ki felelős azért, ha nem tudunk lefogyni: emberi gyengeségünk, tehát akaraterő-hiány, vagy netán rajtunk kívülálló okok torpedózzák meg verejtékes erőfeszítéseinket?
Ez nem akaraterő kérdése, alapvetően egy betegség
„Paradoxonnak tűnik, hogy a súlyfelesleg miatti direkt vagy indirekt hibáztatás hiba lenne, de ez nem ment fel az egyéni felelősség alól” – fogalmazott, majd kifejtette: a testsúly alakulása mintegy 70 százalékban genetikai és epigenetikai meghatározottságú. Egy szemléletes hasonlattal élt: genetikai örökségünk olyan, mint egy hardver, amelyre az élet első éveiben, különösen az intrauterin (méhen belüli) és a korai életkori hatások során epigenetikai „programozás” kerül.
Génjeinkben van a hiba?
Az epigenetikai változások, mint az anya táplálkozási szokásai, dohányzása vagy az energiaellátottság szintje, mély nyomot hagynak az utód génműködésén.
Ha például a magzat méhen belüli éhezést szenved el, szervezete később hajlamosabb lesz a táplálékkészletek raktározására, ami hosszú távon túlsúlyhoz vezethet.
Az elhízás genetikai háttere is rendkívül összetett. A professzor szerint több mint 300 gén játszik szerepet a testsúly szabályozásában, és szinte sosincs egyetlen domináns „elhízásért” felelős gén. Inkább sok apró hatás, polimorfizmusok összessége alakítja ki a hajlamot.
A genetikai polimorfizmus az elhízás szempontjából azt jelenti, hogy az emberek genetikai állományában bizonyos apró eltérések (variációk) fordulnak elő, amelyek befolyásolják az elhízásra való hajlamot. Ezek a kis elváltozások hatással lehetnek például az éhségérzet szabályozására, az anyagcserére, a zsír tárolására vagy a testmozgás hatékonyságára, egyfajta sok lúd disznót győz alapon tolnak minket az elhízás felé. Az alkat és a későbbi környezeti hatások között többszörös kapcsolat van.
Az ősagyunk is megtorpedózza a fogyásunk
A szakértő rámutatott, hogy testünk alapvetően védekezik a súlycsökkenés ellen.
A hipotalamusz, az ősagyunk része fogja beállítani azt, hogy körülbelül milyen legyen az étvágyunk és a hőtermelésünk
– magyarázta. Amikor fogyunk, szervezetünk ellenáll, ezt egy példával érzékeltette: „Ha az illető 10 kilót fogy, akkor egyrészt hozzávetőleg háromszázzal kisebb lesz a kalóriaigénye azért, mert csökken a testtömege, másrészt további háromszázzal azért, mert a hipotalamusza ellenkormányoz, hogy visszaállítsa azt a súlyt, amit ideálisnak gondol”.
Bajnok László ezt evolúciós szempontból is megvilágította: „Az emberiség történetének több mint 99,9 százalékában az átlagos kalóriabevitel alacsony volt, nem haladta meg az 1500 kilokalóriát. Ez a malthusi csapda volt. Ha több volt a táplálék, akkor nagyobb volt a népszaporulat, és több táplálékra volt szükség, ez viszont éhezéshez vezetett és csökkentette a túlélési esélyeket. A túlélés záloga az volt, hogy ki tud a nem ínséges időkben minél többet elraktározni”.
Az agyunk tehát nem alkalmazkodott még a modern idők bőségéhez, így az ősagyunk örömére elképesztő mennyiségű kalóriát, így plusz kilókat tudunk felhalmozni.
Ezt fejtette ki cikksorozatunk előző részében Mezősi Emese endokrinológus professzor, aki rávilágított: hormonrendszerünk nincs felkészülve a modern világ kihívásaira.
Emellett a hormonok is kulcsszerepet töltenek be az étvágy és az anyagcsere szabályozásában. A hagyományos endokrinmirigyek mellett a zsírszövet által termelt leptin és a bélrendszer enterohormonjai – mint a GLP-1 – közvetlenül befolyásolják az étvágyat és az energiafelhasználást. A bélflóra összetétele is szoros kapcsolatban áll az enterohormonok termelődésével, így ennek abnormális állapota is étvágynövekedést és elhízást idézhet elő.
Ezért nem működik a diéták és életmódváltások többsége
Az életmódi programok fontossága vitathatatlan az egészség javítása érdekében, azonban a nagy vizsgálatok tanulsága szerint ezek súlycsökkentő hatékonysága erősen korlátos, véli a szakember. A hipotalamusz egy olyan beállítási pontot tart fenn, amely a testsúly védelmét szolgálja, még akkor is, ha az extrém elhízást jelent. Fogyás esetén az agyi szabályozás is a visszahízást serkenti.
Az emberi történelem nagy részében az éhezés volt a meghatározó, és a genetikai szelekció is ezen alapult. Az ipari forradalom óta drasztikusan megnőtt az átlagos kalóriabevitel, de a biológiai mechanizmusaink nem tudtak ilyen gyorsan alkalmazkodni.
A professzort arról is kérdeztük, hogy az elhízottak többsége milyen eséllyel tud fordítani az életén, és tartósan lefogyni.
„A tartós eredmény elérése rendkívül nehéz, és a páciensek többsége visszahízik”
– árulta el. Konkrétabban elmondta, hogy a különböző súlycsökkentő programokban részt vevő betegek közül:
- A gyógyszeres kezelés nélkül csak kis részük éri el a legalább 10 százalékos fogyást. Így a klinikai vizsgálatokban az életmód-terápia és placebo kombinációjával általában a résztvevők kevesebb mint 15 százaléka éri el a 10 százalékos súlycsökkenést, amit ma az obezitológia fő sikermutatójának tartunk.
- Akik elérik ezt a célt, azok nagyobb része idővel visszahízik.
- Ezzel szemben a modern gyógyszerek állandó használatával (például nagy adagú, a cukorbetegségben szokásost jóval meghaladó dózisú szemaglutiddal vagy közepes adagú tirzepatiddal) a betegek körülbelül kétharmada tartósan le tudja adni a legalább 10 százalékot.
A professzor idézte Stunkard-ot, egy nemzetközileg elismert obezitológust, aki régen cinikusan azt mondta: „az elhízottak nagy része nem kap kezelést, aki kap kezelést, az nem fogy, aki mégis lefogy, annak a nagy része meg visszahízik”.
„Ez nagyjából most is így van, mert egyik fogyókúrás módszer sem hozott áttörést és a súlycsökkentő gyógyszerek használata nem általános”
– világított rá a professzor. Szerinte a kizárólag életmódváltásra alapozó módszerekkel általában nem lehet tartós és jelentős súlycsökkenést elérni. Van aki szép eredményt ér el, de rendszerszerűen nem vagyunk kellően hatékonyak. Magyarország az elhízás szempontjából az EU legterheltebbjei közé tartozik. Noha világszinten még súlyosabb a helyzet, elsősorban a trendek tekintetében, hazánkban is komoly népegészségügyi problémát jelent az elhízás.
Az endokrinológia legnagyobb modern áttörése: a súlycsökkentő gyógyszerek
A professzor szerint a jövő a gyógyszeres kezelésben rejlik. „Ugyanúgy, mint a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség esetében, a gyógyszeres kezelésben látom a megoldás igazi kulcsát. Az egyre hatékonyabb, egyre biztonságosabb gyógyszerek elterjedésében” – vallja. Ezekkel már közelíteni lehet a súlycsökkentő célzatú gyomorműtétek eredményeihez, de a betegek sokkal szélesebb köre számára elfogadható módon.
Ezek a gyógyszerek nemcsak az étvágyat csökkentik, hanem fokozzák az anyagcserét és javítják az inzulinérzékenységet is
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!