Március 17-én a kormány döntése alapján hatósági korlátozást vezettek be mintegy harminc élelmiszeripari kategóriára, amely nagyjából ezerféle árucikket érint. A lépés célja az év elején újból felgyorsuló pénzromlás ütemének mérséklése volt. Januárban az infláció átlagosan 5,5 százalékkal emelkedett az előző esztendő azonos hónapjához képest, az élelmiszerek ára pedig 6 százalékkal nőtt. Februárban hasonló tendencia folytatódott: az infláció 5,6-ra módosult, míg az élelmiszerek ára 7,1 százalékkal ugrott meg.
Bár a szabályozás csak március közepétől lépett életbe, hatása már érezhetően befolyásolta a havi statisztikai adatokat. Így a tavasz első hónapjában az általános árszint csupán 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és februárhoz viszonyítva nem történt számottevő változás sem a fogyasztói árakban, sem az élelmiszerárakban. Csütörtökön Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, újabb intézkedést vezetnek be az árrések mérséklésére – a termékek listáját pedig már korábban megszereztük. A friss döntés a háztartási szereket forgalmazó boltokat érinti.
Ebből a kiindulópontból figyeltük a pénteken esedékes inflációs adatok érkezését. Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium adópolitikáért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára már korábban belengette, a várakozásuk szerint az áprilisi infláció 4 százalék körüli, míg az élelmiszer-infláció 5-5,5 százalékos szintre mérséklődhet, amit érzékelnek a vásárlók is a mindennapokban. „Ez egy olyan mérséklődés, amit az árrésstop bevezetésekor is becsültünk” – mondta az Indexnek.
Közel sincs vége a harcnak
Három év kihagyás után 2024-ben az éves infláció végre visszatalált a Magyar Nemzeti Bank által optimálisnak tartott 2-4 százalékos tartományba, ám az év végére – decemberben – ismét kisiklott. A legfrissebb adatok szerint ez a sáv még mindig nincs meg: áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak.
Áprilisban az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerek ára 5,4 százalékkal nőtt, ezen belül a tojásé 26,9, a liszté 23,7, az étolajé 23,4, a csokoládé és kakaóé 20,0, a kávéé 19,8, a gyümölcs- és zöldségléé 14,5, a büféáruk 9,8, az alkoholmentes üdítőitaloké 8,2, a tejé 7,5, a kenyéré 6,8 százalékkal. A termékcsoporton belül a margarin ára 29,2, a tejtermékeké 7,5, a párizsi, kolbászé 6,4 százalékkal mérséklődött.
A szolgáltatások 7 százalékkal drágultak, ezen belül a postai szolgáltatások 11,3, a lakbér 11,0, a járműjavítás és -karbantartás 10,5, a testápolási szolgáltatások 10,1, a lakásjavítás és -karbantartás 9,8, az üdülési szolgáltatások 8,4 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára 6,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 7 százalékkal.
A KSH mérése szerint az egy évvel korábbi értékhez képest a háztartási energiáért 3,5 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a palackos gáz ára 8,7, a vezetékes gázé 7,2 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkek ára 2 százalékkal emelkedett, ezen belül az ékszerek 22, az új személygépkocsik 6,1, a szobabútorok 3,7 százalékkal többe, a használt személygépkocsik 1,9 százalékkal kevesebbe kerültek. A járműüzemanyagok ára 7,1 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 4,9 százalékkal drágultak.
Rég nem látott tendencia az élelmiszeráraknál
2024 januárja óta, tehát az elmúlt 16 hónapban másodszor történt meg (tavaly június után), hogy az élelmiszerárak – ha csak minimálisan, inkább stagnálásnak tekinthető mértékben – statisztikai értelemben csökkentek […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/05/09/inflacio-ksh-arresstop-kormany-elelmiszerarak/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!