Eldurvult a magyar sörháború, levélbombát dobtak a GVH-ra című írásában az Index korábban részletesen foglalkozott a kisüzemi főzdék és a nagy sörgyárak ismét felszínre került ellentétével.
A Csíki Sör és a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete a Gazdasági Versenyhivatalnak írt kemény hangú nyílt levélben reagált a hatóság jelentéstervezetére, egyúttal azt kifogásolva, hogy véleménye szerint a kisüzemekkel szemben a nagy sörgyárak visszaélnek az erőfölényükkel. Cikkünk megjelenését követően ismertette álláspontját a hatóság is.
Szót kér a vendéglátóipar
Váratlan helyen szövődik tovább a leginkább csak sörtörvényként emlegetett, a kereskedelemről szóló 2005-ös törvény módosításának szála.
Mint ismert, a megújított jogszabályi környezetben a sörtörvény immár kimondta: a nagyüzemeknek tilos kizárólagos terjesztési szerződéseket kötni a vendéglátóipari egységekkel, azaz, ahol van nagyüzemi sör, ott a kisüzeminek is lehetőséget kell biztosítani.
A Trade Magazin beszámolója szerint most a sörtörvény módosítását szorgalmazva a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójához, Horváth Péterhez fordult a vendéglátóipari szakma hat meghatározó képviselője:
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/05/03/itt-a-fordulat-a-magyar-sorhaboruban/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!