A múlt héten valósággá vált a rémálom, ismét átlépte a 400-as szintet a forint az euróhoz képest. Ezt a hetet sem kezdte túl fényesen a hazai deviza, amely hétfőn a svájci Credit Suisse bank körüli folyamatok miatti borús nemzetközi hangulat közepette 402-es szint fölé is benézett az uniós valutával szemben. Délutánra már oldottabbá vált a hangulat, amit a forint is meglovagolt, és egy nagy lendület végén esetére 395-ig tornázta vissza magát az euróhoz képest. Kedden egy kis konyakot is csempészett a ristrettóba a magyar deviza. Rég nem látott szárnyalásba kezdett, a landolás végül 389-nél következett be. Szerdára elfogyott a lendület, délelőtt 392 fölé is benézett a forint az euróval, piaczárásra azonban 388-ig visszakapaszkodott. Ebből a pozícióból várta a feszültségekkel teli pénzügy szektor szempontjából fontos amerikai jegybanki kamatdöntést. A Fed végül a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 4,75 százalékról 5,00 százalékra, 2006 óta a legmagasabb szintre emelte az irányadó dollárkamatot a szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.
A döntés megrengette a dollárt, amely csütörtökön 352 forintra süllyedt, de az euróval szemben is jelentősen erősödött a magyar valuta – a reggeli 387-ről a 383-as szintre esett le. A lendület azonban kérészéletűnek bizonyult még annak ellenére is, hogy csütörtök este kedvező hírek érkeztek a Magyarországnak szánt uniós pénzek folyósításával kapcsolatban. (Az Index értesülései szerint ugyanakkor még sokat kell aludni a források magyar számlán való landolásához. Erről itt írtunk.) Péntekre ugyanis leesett a forint vércukra, és a 385 körüli szintre kúszott fel az euróhoz képest. Összességében így is mintegy 17 egységet hozott a forint az euróval szemben a hétfői piacnyitáshoz képest, amire még Deák Ferenc is csettintene.

A zöldhasún is nagyot vágott a forint
Hétfő reggel 373 körüli szintén térdelt be a rajtgépbe a forint a dollárhoz képest. A Fed kamatdöntése jócskán megtépázta a zöldhasút, amit a magyar fizetőeszköz ki is használt és 354 alá is benézett csütörtökön. Pénteken aztán a forint lendületvesztése a dollárral szemben is megmutatkozott, végül valamivel 357 felett zárt a kurzus.

Bizonytalan a további irány
A forint árfolyamának volatilitása ezen a héten is jelentős maradt.
A hét elején a meglévő negatív hazai fundamentumok (magas infláció, recesszió, magas ikerdeficit, uniós forráshiány) mellett a globális piacokon tapasztalható erős kockázatkerülés (elsősorban a Credit Suisse-ügy miatt) nehezedett a magyar egységre, így az euró-forint árfolyam rövid időre ismét a 400-as küszöb fölé emelkedett. A globális kockázatvállalási hajlandóság erősödésével párhuzamosan azonban a hét második felében erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz, amely csütörtökön elérte a 383-as szintet is az euróval szemben. Ugyanakkor ez a forinterősödési hullám is rendkívül rövid életűnek bizonyult a
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!