„Hiába tud ma már sok mindent a mesterséges intelligencia (MI), fel kell készíteni a munkavállalókat, hogy használni tudják” – mondta az Indexnek Vinnai Balázs. Az IVSZ elnöke szerint a mesterséges intelligencia többet jelent a magyarok számára egy divatos szónál, az egyik legnagyobb lehetőség arra, hogy a hazai gazdaság kilépjen a közepes fejlettség csapdájából.
Több millió munkahely szűnhet meg világszerte, ugyanakkor ezzel egy időben több millió munkalehetőség létrejöttét jósolják a kutatók
– világított rá Vinnai Balázs, megjegyezve, hogy érthetőek a technológiával szemben táplált félelmek, azonban legalább ekkora lelkesedéssel nézhetünk a jövőbe.
Átírja a munkaerőpiacot
A szakértők szerint a munkahelyekre olyan elementáris erővel tör be a felokosított mesterséges intelligencia, hogy még a munkaköri leírásokat is újra kell gondolni.
A monoton feladatok végrehajtása helyett a magasabb hozzáadott értékű munkavégzés felé tolódik el a hangsúly minden munkakörben
– világított rá lapunknak Vinnai Balázs. Hozzátette, hogy ez megköveteli a folyamatos tanulást, önképzést a munkavállalók részéről, hiszen csak a digitális készségekkel rendelkező dolgozók tudják hatékonyan használni a mesterséges intelligenciát.
Az e-kereskedelmi, digitális marketing és digitális transzformációs szakemberek körében 25-35 százalékkal nőhet az állások száma a következő öt évben. Ezzel párhuzamosan viszont pénztárosi, titkárnői, könyvelési és bérszámfejtési ügyintézői állásból várhatóan ugyanennyivel kevesebbre lesz szükség 2027-re
– ismertette a Világgazdasági Fórum kutatását az IVSZ. A kutatás szerint az új munkahelyek legnagyobb hányada a big data elemzési, az éghajlatváltozással és a környezetgazdálkodással kapcsolatos technológiák, valamint a titkosítási és kiberbiztonsági területeken jön majd létre a megkérdezett cégek várakozásai szerint.
Ahhoz, hogy valamilyen új pozícióban folytathassa munkáját, tízből hat munkavállalónak átképzésre lesz szüksége még 2027 előtt
– állapította meg a Világgazdasági Fórum. A cégektől kapott válaszok alapján napjainkban az üzleti feladatok mintegy 34 százalékát gépek vagy algoritmusok, 66 százalékát pedig továbbra is emberek végzik. 2027-re a várakozások szerint már 47 százalékra emelkedik majd az automatizáció részesedése ebben a szegmensben főként a generatív MI és a nagy nyelvi modellek szélesebb körű elterjedésével.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/06/03/mesterseges-intelligencia-elbocsatas-munkahelyek-chatgpt-ivsz/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!