Hullámvasútra került az albérletpiac az elmúlt félévben. 2021–2022-ben visszazárkózott a piac a koronavírus-járvány utáni visszaesést követően, tavaly nyáron érték el a lakbérek a járvány előtti szintet. Gyakorlatilag mintha nem lett volna Covid, tovább tartott a lakbérek 2015 óta tartó emelkedése – mondta Balogh László.
Az előző év őszétől bekövetkező rezsiapokalipszis azonban elérte a bérleti szegmenst is. Nemcsak hogy megtorpanás történt a bérleti díjakban, de decemberben még egy enyhe csökkenés is bekövetkezett
– tette hozzá az az ingatlan.com szakértője, aki szerint fontos leszögezni, hogy az árváltozás az érvényben lévő szerződésekre nem, csak az aktuális kínálatra van hatással.
Folytatódott a lakbérek emelkedése februárban
A tavaly év végi lassulás után az idei év gyorsabb ütemű emelkedést hozott a lakásbérleti piacon. 2023 februárjában az előző hónaphoz képest országosan 1,8, Budapesten 1,4 százalékkal nőttek a kínálati bérleti díjak.
Az előző év azonos időszakinál országosan 20, Budapesten 21 százalékkal, a 2015. évi bázisidőszakinál pedig 79, illetve 71 százalékkal voltak magasabbak a februári lakbérek.
2023 elején ismét élénkülés tapasztalható a bérleti piacon, ami azért érdekes, mert ritkán következik be, hogy az ingatlanpiac különböző szegmensei eltérő pályán mozognak – mutatott rá Balogh László.
Jelenleg ezt látjuk, hiszen amíg az eladó lakások piaca jelentős forgalomcsökkenés mellett stagnál, addig a bérleti piac élénk maradt. A kettő között összefüggés van, hiszen az ingatlanpiac eladói része nehezített pályán mozog az elapadó lakossági büdzsék, illetve a hitelfinanszírozás költségeinek egekbe szökése miatt, az erről a piacról kiszorulók egy része pedig a bérleti piacon talál megoldást
– mondta.
A nominális lakbérek szintje már több mint egy éve a 2020. januári csúcs fölé emelkedett, 2023 februárjában országosan 23, Budapesten 19 százalékkal meghaladták azt. Ugyanakkor a fogyasztóiár-indexet figyelembe véve a reállakbérek 13, illetve 15 százalékkal alacsonyabbak voltak a járvány kitörése előtti szintnél. Az infláció havi mértéke februárban elmaradt a nominális
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!