A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal közös erőfeszítéseként 2023. július 1-jén indult el az online árfigyelő rendszer Magyarországon. Az Árfigyelő célja, hogy átláthatóbbá tegye az élelmiszerárakat, és fokozza a piaci versenyt. A rendszer bevezetése óta jelentős változásokat hozott a hazai kiskereskedelmi szektorban, és a fogyasztók is egyre aktívabban használják – derült ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből.
Az Árfigyelő 62 élelmiszer-termékcsoport esetében teszi lehetővé az árak összehasonlítását. A rendszer bevezetése óta 50 termékkategóriában az átlagárak 6,9 százalékkal csökkentek, és ez a csökkenés az inflációt is mérsékelte. A tárca szerint az élelmiszerárak csökkenésének 0,6 százalékpontos inflációcsökkentő, valamint 1,9 százalékpontos élelmiszer-infláció csökkentő hatása lehetett. Július elsejétől megannyi termék ára mérséklődött:
- a tojás ára több mint 29 százalékkal csökkent,
- a spagetti és a zöldségek átlagára 17 százalékot meghaladó mértékben,
- a kelkáposzta, a fejes káposzta, a zöldpaprika és a fokhagyma ára 25-30 százalékkal,
- a paradicsom több mint 40 százalékkal,
- A margarinok közel 16 százalékkal,
- a lisztek 12 százalékkal,
- a pulykamellfilé 12 százalékkal,
- a csirkeszárny 9 százalékkal kerül kevesebbe.
A rendszer hatékonyságát jól mutatja, hogy az elmúlt egy hét alatt 33 termékkategóriában tovább csökkentek az átlagárak – […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!