Határozottan erős formában indította a hetet a magyar fizetőeszköz, hétfő reggel háromhetes csúcsközelbe erősödött az euróval szemben. A jegyzések 405 alá buktak, délutánra pedig tovább javult a forint pozíciója, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök háromnapos tűzszünetet jelentett be a május 9-i győzelmi napi ünnepségek környékére. Az euró árfolyama így egészen 404,2-ig süllyedt, ami több mint két hete nem látott szintet jelentett a forint számára.
A dollárral szemben is határozott erősödést láthattunk, 354,5 környékére csökkent az árfolyam hétfő délutánra. A viszonylagos forintfellendülés mögött elsősorban nemzetközi tényezők húzódtak meg: a globális befektetői hangulat javulása és az enyhülő vámháborús retorika pozitívan hatott az olyan fejlődő piaci devizákra, mint a forint.
Kivárás a kamatdöntés napján
Kedden az MNB kamatdöntő ülése volt a fókuszban, amely a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a 6,5 százalékos alapkamatot. A forint csendes napot zárt, az euróval szembeni árfolyam lényegében a nyitóértéke közelében maradt. Az euró jegyzése a nap során szűk sávban, 403,5 és 404,7 között mozgott.
Eközben a dollárhoz képest 1,2 egységnyi gyengülést mutatott a forint, amely 355,3-ig esett vissza. Az euró-dollár keresztárfolyam is gyengülni kezdett, ami hozzájárult a forint dollárral szembeni erőtlenségéhez.
Gyenge GDP-adat húzta vissza szerdán a forintot, a kormány is megszólalt
A szerda reggel megjelent, várakozásoknál rosszabb magyar GDP-adat kellemetlen meglepetést okozott – a nyers adatok alapján stagnált, míg a szezonálisan kiigazított adatok 0,4 százalékos visszaesést mutattak az előző év azonos időszakához képest. Negyedéves összevetésben a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal csökkent.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az adatot úgy kommentálta, hogy „a háború elviselhetetlen pénzügyi terhei és Ukrajna jövőbeli csatlakozási lehetősége a magyar gazdaság kilátásait rontják”. Mindazonáltal leszögezte:
„Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett.”
Emlékezetes, hogy a célok között szerepelnek családtámogatások, nyugdíjasok támogatása, béremelések és a magyar kis- és középvállalkozásoknak meghirdetett programok (
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/05/04/forint-euro-dollar-rekord-gdp-kamatdontes-mnb-ngm-nagy-marton/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!