Hirben.hu Hírben jók vagyunk! „Alig néhány hete van hivatalban Bóna Szabolcs agrárminiszter, de az első nyilatkozatai máris felkavarták a gazdatársadalmat. A tárcavezető szerint nem mehet tovább az a gyakorlat, hogy minden káresemény után az állam nyúl a zsebébe” – ezzel a karcos felütéssel keresték meg lapunkat nevük elhallgatását kérők gazdák. A termelők viszont úgy látják, az automatikus kárenyhítés kivezetése a mostani aszály közepette sokuknak a véget jelentené.
„A kockázatvállalást helyre kell tenni” – ez volt az a mondat az új agrárminiszter első nagyinterjújából, amitől sok gazdának a torkán akadt a reggeli kávé – fogalmazott az Indexnek az egyik gazda. Felidézi, hogy Bóna Szabolcs szerint hosszú távon nem működhet úgy a magyar mezőgazdaság, hogy aszály, fagy vagy jégverés után mindig az állami kompenzáció a mentőöv. Öngondoskodást, egyéni felelősséget, új kockázatkezelési rendszert emlegetett.
Mi erre csak annyit kérdezünk, miből
– mondta egy másik gazda, aki elmondta: információ szerint a veszteségek 10–20 százalékát térítené az állam a „kockázatvállalás helyretételét” követően.
A számlák nem várnak
„Aki szántóföldön gazdálkodik, az a pénzét már ősszel és tavasszal elköltötte. Vetőmag, műtrágya, permetszer, gázolaj, stb. – jellemzően hitelből vagy integrátori előfinanszírozásból. Egy közepes gazdaságnál hektáronként több százezer forintról beszélünk, összességében tízmilliókról, amit a betakarítás utáni árbevételből kellene visszaforgatni” – vázolták az alaphelyzetet.
Csakhogy az Alföld jó részén idén megint nincs mit betakarítani.
Ahol megsült a kukorica és kényszerérett a napraforgó, ott az árbevétel a nullához közelít. A számlák persze ettől még jönnek. A kárenyhítési rendszer eddig pontosan ezt a lyukat tömte be. Senkit nem tett gazdaggá, de életben tartotta a gazdaságot a következő szezonig. Ha ez a háló eltűnik, mielőtt bármi a helyére lépne, sok üzem egyetlen rossz év után bedől. A bank ugyanis nem fogadja el válasznak, hogy a miniszter szerint alkalmazkodni kellett volna
– fejtették ki.
Mire váltson a gazda, ha senki nem veszi át?
A minisztérium válasza az alkalmazkodás. Ahol a kukorica már nem terem meg, ott mást kell vetni, vagy akár művelési ágat váltani, erdőt, gyepet telepíteni. Erről korábban az Index is beszámolt. Lapunknak Kökény Attila, a regeneratív no-till mezőgazdaság hazai úttörője és szószólója, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének életrehívója arról beszélt, hogy gyökeres változások szükségesek a hazai termőföldeken, mert „amennyiben így folytatjuk, néhány éven belül kopár pusztulat lesz Magyarországon agrárium címén”.
Tisztában van vele, hogy ezek a változások komoly ellenállásba ütköznek. „Nem ismerek olyan szakmát, ahol 50-60 éves ismeretekkel lehetne navigálni a mai napig. A mezőgazdaságban viszont sokan még mindig ugyanazzal a szemlélettel dolgoznak, miközben teljesen megváltozott a klíma, a talajállapot és a gazdasági környezet. Jellemzően olyan emberekről beszélünk, akik évtizedek óta ugyanazzal a módszerrel művelik a földet, így tanulták meg, emellett hozzászoktak a támogatásra még akkor is, ha silány a termés. Őket nehéz lesz kimozdítani ebből az állapotból, biztos, hogy lesz ellenállás, fel vagyok rá készülve. A tét azonban a jövőnk” – fogalmazott.
Hozzátette: „ha valaki nem képes alkalmazkodni a tájhoz, a klímához és a talajhoz, akkor lehet, hogy nem ebben a szakmában van a helye. Ez keményen hangzik, de nem lehet végtelenségig olyan növényeket termeszteni olyan területeken, ahol annak már nincs realitása”.
Bóna Szabolcs ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Nem akarjuk megmondani, senki nem akar tervgazdálkodást visszavezetni, viszont azt sem tartom korrekt magatartásnak, hogy vannak olyan területek, amelyre vonatkozóan több cégnek vannak vizsgálatai és tudományos kutatáson alapuló anyagai arról, hogy ott nem lehet például kukoricát termelni. Ha ezt valaki látja, és hatodik éven is abban a térségben kukoricát termel, pedig épp azt írja le ez az anyag, hogy az elmúlt öt évből ötben csak veszteséggel lehetett termelni, akkor az egyéni felelősség is felmerül. Ha ezekhez az információkhoz hozzájut a termelő, akkor ki tudja kerülni ezeket a csapdákat”.
„Papíron logikus, a valóságban azonban az átálláshoz évek kellenek, na meg persze pénz!” – reagáltak a gazdák a felvetésekre.
A hazai felvásárlói, tárolói és feldolgozói hálózat évtizedek alatt a kukorica, a búza, a napraforgó és a repce köré épült ki. Erre vannak berendezkedve a terménykereskedők, ezt dolgozzák fel a takarmánykeverők, ehhez igazodik a logisztika és az árazás is. Aki ma szárazságtűrő kultúrával próbálkozik, az hamar szembesül vele, hogy a legközelebbi felvásárló több száz kilométerre van, ha egyáltalán létezik. Az átvételi ár kiszámíthatatlan, mert nincs mögötte valódi piac. A fajtakínálat szűk, a technológiai tapasztalat kevés, a meglévő géppark pedig csak drága átalakítással alkalmas az új növényre
– sorolták az akadályokat.
Ugyanakkor hangsúlyozták: nyitottak a fejlődésre, alkalmazkodásra, ám elmondták, hogy egy teljes termékpálya […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!