július 1-jén elindult az e-nyugta rendszer, amely nemcsak technológiai, de adminisztrációs értelemben is mérföldkő lehet a hazai kereskedelemben. A rendszert Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyi államtitkára és Vágújhelyi Ferenc, a NAV elnöke mutatta be. Bár a „digitális nyugta” újdonságnak hangzik, a kereskedők számára mégsem jelent gyökeres változást: továbbra is nyugtát kell adniuk, csupán a formátum és a technológia újul meg – kényelmesebbé, olcsóbbá és környezetbaráttá téve a kötelezettségek teljesítését.
Nincs több papírfecni, nyomdafestékes gond
Az új rendszer lényege, hogy az elektronikus nyugta (e-nyugta) automatikusan a NAV-hoz kapcsolódó e-pénztárgépből kerül továbbításra a vásárló okostelefonjára egy alkalmazáson keresztül.
Nem kell többé megőrizni a gyűrött, idővel elhalványuló papírdarabokat – minden nyugta digitálisan, visszakereshető módon kerül rögzítésre.
A vevői oldalon az egyik legfontosabb változás, hogy az új „vevői applikációban” nemcsak megjelennek a nyugták, hanem lehetőség lesz több felhasználói profil kezelésére (például családon belül), valamint akár QR-kód alapján automatikusan létrejövő számlák kiállítására is. Ezáltal az e-nyugtán túl a digitális számlázás is gyorsabbá válhat.
Nem lát többet az adóhatóság
Az új rendszer bevezetése sok kereskedőben kelthet aggodalmat azzal kapcsolatban, hogy a NAV rálátása szigorodik. Ezt Gerlaki Bence igyekezett eloszlatni: az e-nyugta rendszer nem változtat sem a nyugtaadási kötelezettségen, sem a zárások és adatszolgáltatások rendszerén – ezek eddig is működtek, most csak egyszerűbbé és automatizáltabbá válnak.
Ugyanakkor azokon a területeken, ahol eddig nem volt kötelező online pénztárgépet üzemeltetni, (de a hiteles nyugtaadás igen) – például egyes építőipari vagy szépségipari szolgáltatóknál – a rendszer bevezetése segítheti az adóelkerülés visszaszorítását.
A NAV számításai szerint éves szinten LEGFELJEBB 10–20 milliárd forintos pluszbevétel származhat a gazdaság fehéredéséből
– tette hozzá Vágújhelyi Ferenc.
Lépcsőzetes bevezetés
Az e-nyugta rendszer bevezetése 2025. július 1-től önkéntes alapon már lehetséges. A következő fontos mérföldkő
- 2026. szeptember 1., amikortól kötelezővé válik az általános nyugtaadási szolgáltatás teljesítése e-nyugtával az újonnan belépő vállalkozások számára.
- Azoknak a nagyobb kereskedelmi egységeknek – például az online pénztárgépet használó áruházláncoknak –, amelyeknél a bevezetés hardveres módosítással jár, 2028-tól válik kötelezővé az átállás.
Meglepő módon az e-nyugta bevezetése nemhogy költséget nem jelent a vállalkozásoknak, de kifejezetten megtakarítással jár. A NAV által biztosított e-pénztárgép és vevői alkalmazás ingyenesen elérhető, és a rendszer használatához szükséges mobil […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/07/04/nav-enyugta-adminisztraciocsokkentes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!