Minimumár-szabályozás az exportra
Mihajlo Szokolov ukrán mezőgazdasági miniszter-helyettes 2024 augusztusában jelentette be a gabonaexport minimumárára vonatkozó új állami szabályozást. E szerint egy árküszöböt vezetnek majd be, és ennek alkalmazása kötelező lesz mindazoknak, akik gabonafélét exportálnak Ukrajnából. A jogszabály elsősorban az öt legfontosabb gabonafélét, a búzát, kukoricát, repcét, napraforgómagot és olajat, valamint a szóját tartalmazza, de várhatóan más mezőgazdasági termékekre is alkalmazzák majd. Export esetében nem túl gyakori módszer a minimumár alkalmazása, de esetenként találhatunk rá példát.
Az elmélet lényegében annyit tesz, hogy
Elrendelhetik abban az esetben, ha a belföldi kis- vagy nagykereskedelmi árak ezt indokolják, esetleg ha termelési zavarok akadályozzák a korábbi exportmennyiség értékesítését. Tekinthető mindez egyfajta mennyiségi korlátozásnak, kvótának is a külkereskedelemben.
Korábban, India esetében alkalmaztak hasonlót: 2014 júniusában a burgonya exportjára 450 dollár/tonna minimumárat vezettek be a belföldi kínálat növelése érdekében, mivel az indiai piacokon a burgonya kis-, mind pedig a nagykereskedelmi ára jelentősen emelkedett. A szabályozás 2015 februárjáig volt érvényben, azután kivezették. Egy 2005-ben készült OECD-tanulmány rávilágít, hogy a WTO-tagok közül többen, összesen 14-en fogadtak már el hasonló szabályozásokat korábban. Ebből is látható, hogy bizonyos esetekben – megfelelő módon kezelve – érdemes lehet ezzel a gazdaságpolitikai lépéssel élni.
Az új szabályozást az állam elsősorban a központi bevételek növelése miatt sürgetné. A minimálisan megengedhető exportárak alapjait az Állami Vámszolgálat adatai adják, az előző havi szállítási feltételek figyelembevételével és 10 százalékos kedvezmény igénybevételével alakulnak majd ki. Így tehát egyelőre még nem ismert, hogy mekkora értéket is jelent ez az árküszöb pontosan, a gazdák és a kereskedők emiatt pedig aggódó véleményüknek adnak hangot.
A szabályozás szükségessége vitathatatlan, főként mivel az elmúlt években megszaporodott az úgynevezett „fekete gabonaexport”. A fogalom hátterében az illegálisan értékesített gabona eladása, továbbá a devizabevételek vissza nem utalása áll. Mindkettő károsan hat az ukrán gazdaságra, emiatt szeretne az érintett ukrán minisztérium mielőbb jogszabály-módosítást hatályosítani. Erre már korábban is történtek lépések, legutóbb 2023 novemberében egy 90 napos határidőt határoztak meg a kereskedők felé, amely időn belül le kell záródnia a devizabevételek megtérítésének.
Mivel a gabonafélék exportja Ukrajna számára több millió dollárnyi bevételt generál, most, a háború során pedig még inkább szükség van az ilyen jellegű illetményekre, ezért fontos lenne hatékony szabályozással kivédeni az illegális kiskapukat.
Két törvénytervezetet is elfogadtak már korábban, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa (Verhovna Rada) részéről: mindkettő az Adó- és Vámkódexek módosítását célozta, amelyek révén az áruexport-műveleteket igyekeznek tökéletesíteni, jobban lekövethetővé tenni. Továbbá ez a két dokumentum határozza meg a mezőgazdasági termékek, így a gabona és egyéb olajos magvak minimális exportárát is. A minimumárakat nem egy állandó értékben fogják meghatározni, hanem minden hónap 10-én az ukrajnai Agrárpolitikai és Élelmezésügyi Minisztérium számítja ki a már említett módszer szerint.
Érvek és ellenérvek
A kereskedők és a mezőgazdaságban dolgozók azonban nem elégedettek az új rendszerrel. Az Ukrán Gabonaszövetség az államhoz fordulva kifejtette véleményét a kérdés kapcsán. E szerint a reform negatív hatással lesz az exportőrök kötelezettségeinek teljesítésére, továbbá a változó minimumárak a nemzetközi partnerekkel már megkötött szerződésekre is érvényesek lesznek. A gabonaszövetség kiemelte azt is, hogy mivel jelenleg az összes korábban learatott gabonaféle elfogyott az ukrán raktárakból, az idei termés pedig jóval alacsonyabb lesz, mint tavaly, így az exportálható mennyiség is kevesebb lesz majd. Mindez a minimumárral együtt
kedvezőtlenül […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!