A Duna House közleményében Benedikt Károly, a cég PR- és elemzési vezetője Budapest belvárosáról elmondta, hogy a külföldiek hatványozottabb jelenléte az otthonkeresők és a bérleti piacon nézelődők helyzetét is nehezíti ezeken a területeken.
Hozzátette, hogy míg az országos adatok szerint teljesen elhanyagolható a külföldiek ingatlanvásárlása, sőt Budapest egészét tekintve is csak néhány százalékos az arányuk, addig ebben a három kerületben a jelenlétük eléri a 10 százalék körüli arányt.
A közleményben arra is kitértek, hogy az eddigi 2024-es adatok alapján a VII. kerület ingatlanárai tovább drágultak, mintegy 5 százalékkal, az V. és a VI. kerületben pedig stagnáltak. Ennek ellenére a pesti oldalon az V. kerület a legdrágább belvárosi rész 1,25 millió forintos négyzetméterárával, és a kerületben átlagosnak számító, több mint 100 millió forintos ingatlanértékkel. A VI. kerületben idén kevéssel több mint 1 millió forintos négyzetméteráron lehetett ingatlanhoz jutni, míg a VII. kerületben négyzetméterenként átlagosan 945 ezer forintot adtak a lakásokért.
A külföldi jelenléttel és az árak növekedésével párhuzamosan a bérleti díjak is folyamatosan emelkednek a belvárosban.
Az V. kerületben az egy hónapra fizetendő bérleti díj már a 400 ezer forintot is meghaladja, míg ugyanez a VI. és a VII. kerületben 240 ezer forint körül mozog. Az árak mellett a kínálat szűkössége is nehezíti a magyar egyetemisták helyzetét, hiszen a versenybe beszállnak a külföldi egyetemisták, valamint jelentős szeletet hasítanak ki a rövid távú lakáskiadások is.
A budapesti belváros is elindult a nyugati nagyvárosok nyomában, amelyeknél a belvárosi területeken egyértelműen a befektetők dominálnak, míg az otthonteremtők inkább kiszorulnak a külsőbb kerületekbe és az agglomerációba – fogalmazott Benedikt Károly a Duna House közleményében.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/09/11/ingatlan-ingatlanpiac-lakas-lakasvasarlas-rekord-dragulas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!