Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Kutor László 1974-ben, Magyarországon az elsők között szerzett számítástechnika szakos diplomát a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán, Székesfehérváron – és a gyűjtést is ott, ugyanabban az évben kezdte.
Az első darab, amit tudatosan megőrzött, egy IBM analóg számítógép programtáblája volt, amelyen dugaszolóhuzalokkal lehetett kialakítani a programot. Idővel az analóg számítógépeket mindenütt felváltották a digitálisak, a tábla pedig a mérnök környezetében kallódott. Mi fogta meg benne a gyűjtőt? „A szépsége” – árulta el lapunknak.
Akkoriban az új, drága gépek néhány év alatt használhatatlanná váltak, selejtezés után jó esetben a bontóba, gyakran a szemétbe kerültek. Az akkor még fiatal mérnök ezt nézte végig évről évre, és nem tudott napirendre térni felette.
Lassan híre ment, hogy gyűjti az elavult eszközöket, így a munkahelyi selejtezésekről, kollégáktól, volt hallgatóktól, hazai és külföldi elektronikai börzékről és bolhapiacokról egyre több tárgy vándorolt hozzá. Eleinte otthon tárolta őket, később a munkahelyén is szaporodtak.
Ebből a sok ezres gyűjteményből nőtte ki magát az IT evolúcióját bemutató tárlat, amely ma az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának aulájában látható.
A hobbiból észrevétlenül lett küldetés. „Nem állhattam, hogy a maguk korában nagyszerű, gyakran korszakalkotó gépek a beléjük épített tudással együtt a szemétbe kerüljenek” – fogalmazott a gyűjtő, aki szerint „ezek a tárgyak magukban hordozzák a tudást, és minden egyes darab valakinek a sokszor áldozatok árán létrehozott alkotása”.
Miért evolúció, és nem forradalom?
A kiállítás koncepciója szándékosan szembemegy a megszokott „sztárfeltalálók és mérföldkövek” narratívával. Kutor László szerint, ha csak a nagy találmányokra figyelünk, elsikkad az a rengeteg kreatív megoldás, amely nélkül egy ötletből sosem lett volna jól használható, működő technika.
Az ötletet egyébként a kaliforniai számítástechnika-múzeum adta, amelynek mottója a „forradalom” (Revolution) – ő épp ezzel szemben a fokozatos, egymásra épülő fejlődést, az evolúciót választotta vezérfonalnak.
A megközelítésnek gyakorlati oka is van: az Óbudai Egyetemen mérnökinformatikusok tanulnak, akik a rendszerek működtető elemeit részleteiben is megismerik.
Kutor László évtizedeken át tanított technikai részletekbe menő tárgyakat, ezért a kiállításon is fontosnak tartotta, hogy ne csak az elveket, hanem a kézzelfogható megoldásokat is bemutassa. Mivel az elavult gépeket nem tudta egészben tárolni, a lényegi elemeiket szerelte ki és őrizte meg – ezeken pedig sokszor maga a fejlődés is végigkövethető.
A tárlat négy nagy területen mutatja be ezt az utat a kezdetektől napjainkig: a számolás eszközeit a körzőtől a zsebszámológépig, az adattárolást a lyukkártyától az elektronikus tárolókig, az elektronika fejlődését az elektroncsőtől az egykártyás számítógépig, végül a számítástechnika és a kommunikáció összeolvadását a távírótól a digitális mobiltelefonig.
Az egymást követő lépcsőfokok jól érzékeltetik, mennyi kreatív ötlet kellett ahhoz, hogy a ma már természetesnek vett rendszerek egyáltalán létrejöjjenek.
A kiállítás tudatosan figyel a tárgyak esztétikájára is, hiszen a jól sikerült IT-eszközök formája gyakran a funkcióhoz igazodik – így nemegyszer iparművészeti minőségű darabok kerülnek a vitrinekbe.
A tárgy, amely egy üstökösre készült
A nehéz kérdésre – ha egyetlen darabot kellene kiemelnie a több ezerből, melyik lenne az – a gyűjtő a legfrissebb szerzeményét választotta, amelyhez csak az elmúlt napokban jutott hozzá. Ez pedig a Rosetta űrszonda Philae nevű leszállóegységének vezérlőszámítógépe, amelyet magyar mérnökök készítettek a Wigner Kutató Intézetben, a korábbi Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI). A csoport vezetője Balázs András volt, aki a munkájáért Széchenyi-díjat is kapott.
A processzorból mindössze két példány készült.
Az egyik 2014 novemberében magyar közreműködéssel szállt le a Csurjumov–Geraszimenko-üstökösre – és ma is ott kering vele a Nap körül elliptikus pályán, 6,5 évente mintegy 900 millió kilométerrel távolodva a Földtől.
A két repülő példány minden szempontból egyenértékű volt: az alkatrészek sugárzásállósági minősítésétől a vákuumban végzett tűréspróbákon át a bennük futó szoftverig.
A második példányt Balázs András az Európai Űrügynökségtől kapta meg, majd nagyvonalúan úgy döntött, hogy ennek a nevezetes, egyedi processzornak a kiállításon van a legjobb helye. Így ma bárki megnézheti.
A magyar szakemberek egyébként végig komoly szerepet vállaltak a misszióban: a Philae tele van magyar fejlesztésű alkatrésszel, és nem véletlen, hogy a küldetést lezáró nemzetközi konferenciát annak idején Budapesten rendezték meg.
A logarléc, a dinoszauruszok és a hét fázis
A tárlat egyik visszatérő motívuma az „elsők és utolsók” bemutatása. Kutor László szerint a technológiai korszakok csak ritkán váltják fel egymást egyik napról a másikra: amikor egy új megoldás megjelenik, a régi gyakran még sokáig használatban marad. Jó példa erre a logarléc, amely közel száz éven át a mérnökök legfontosabb számolóeszköze, valósággal a mérnökség jelképe volt – egészen addig, míg a bonyolult függvényekkel is boldoguló elektronikus számológépek háttérbe nem szorították.
A gyűjtő egy hétfázisú modellel írja le, hogyan él és hal meg egy-egy technológia: az ötlet megszületésétől a gyors növekedésen és az általánossá váláson át egészen a hanyatlásig, majd a „muzeálissá válásig”, amely az életciklus utolsó öt százaléka. Ehhez kapcsolódik a kiállítás egyik fő tanulsága is: a fejlődés nem egyenletes, hanem gyorsuló – sokak szerint mára nem is egyszerűen exponenciális, hanem duplán az.
Ezt két szemléletes ábrával is igyekszik elmagyarázni. Az egyik azt mutatja, milyen időközönként követték egymást az infokommunikációs találmányok, a másik pedig az egész emberi fejlődést egyetlen 24 órás órára vetíti. Ezen jól látszik, milyen elképesztő a tempó: a beszéd nagyjából délután négykor „jelent meg”, az írás este fél tizenkettőkor, a könyvnyomtatás pár perccel éjfél előtt. A kép- és hangrögzítéstől az okos technikákig tartó hét legutóbbi forradalom pedig már mind az utolsó percbe zsúfolódott.
Kutor László úgy véli, hogy a fiatalabb látogatók egyik legnagyobb meglepetése épp ez: hogy a technika nem a mobiltelefonnal kezdődött, és hogy a szüleik, nagyszüleik valahogy számítógépek és telefonok nélkül is el tudtak élni.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2026/05/30/kutor-laszlo-interju-kiallitas-obudai-egyetem/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!