Az Uniqa Csoport hosszú évek óta meghatározó szereplője a közép- és kelet-európai biztosítási piacnak. A bécsi központú biztosítócég mára 13 országban van jelen, köztük Magyarországon is, ahol több mint 700 ezer ügyfelet szolgál ki. Bár a piaci környezet változékony – különösen a szabályozás és az adóterhek miatt –, az Uniqa nem visszavonulót fúj, sőt: Magyarországot innovációs központként kezeli, és hosszú távra tervez – jelentette ki egy háttérbeszélgetésen Wolfgang Kindl, az Uniqa International igazgatósági tagja.

Folyamatot egyszerűsít a Cherrisk
Az innovációs központi lét kétségtelenül legnagyobb lépése a Cherrisk digitális biztosítási márka megalakítása volt. A magyar kezdeményezésre indult, teljesen automatizált, fizikai jelenlét nélkül ügyfélbarát működést kínáló társaság nagy reményeket fűzött a németországi terjeszkedésbe, ám ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A német piac lágy volt, a megtérülés túl sok időt vett volna igénybe. Inkább hazahoztuk a tudást
– mondta Kurtisz Krisztián, az Uniqa Magyarország vezérigazgatója.
A Cherrisk digitális tudásbázisa nem veszett kárba. Az Uniqa beépítette ezt saját működésébe: külön digitális transzformációs csapat alakult, amely már most az ügyfélkapcsolatok ötödét teljesen automatizált csatornákra tereli át. A cég becslése szerint a folyamatok egyszerűsítése akár 35 százalékos működési költségcsökkentést eredményezhet a következő években.
Eltérő stratégiák
A régió biztosítási piacán több regionális szinten is fontos szereplő van, de ezek stratégiája nagyban eltérő. Az Allianz és a Generali globális szereplők, nekik a közép-kelet-európai régió csak kis szeletét képezi a teljes üzletmenetüknek. Wolfgang Kindl emlékeztetett: amikor az Uniqa megvásárolta az AXA régiós (lengyelországi, cseh és szlovák) leányvállalatait, az eladásra kerülő érdekeltségek az AXA globális portfóliójának mindössze 1 százalékát tette ki.
Az Uniqa-nál ezzel szemben a közép- és kelet-európai üzletág a teljes díjbevétel 40 százalékát, az ügyfélkör 80 százalékát teszi ki és a nyereség felét adja.
Egyes szereplők inkább világpiaci logikával dolgoznak, míg az Uniqa egy dedikált közép-kelet-európai fókuszú biztosító, amely stratégiai súlyt és vezetői figyelmet biztosít a régiónak – érvelt a szakember. Persze, ebben is van vetélytárs, a másik osztrák tulajdonú biztosító a Vienna Insurance Group (VIG) szintén a régióra fókuszál, ám teljesen eltérő üzletpolitikát folytat: úgynevezett multibrand stratégiát követ, azaz több különböző márkát működtet ugyanazon piacon (Magyarországon: Union és az Alfa Biztosítót), míg az Uniqa egységes márkával van jelen. Kindl szerint a különbség abban van, hogy míg ők a márkaegység révén egy közös kultúrát, közös adatstruktúrát, közös IT-rendszert működtetnek és építenek a szinergia hatásokra, addig a VIG-nél a márkák sokszor egymással is versenyeznek. Az Uniqa igazgatósági tagja szerint a vetélytárs eredményei azt jelzik, hogy az ő megközelítésük is sikeres lehet.
Az Index kérdésére, hogy nem üti-e egymást az Uniqa által hangsúlyozott egymárkás stratégia azzal, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/06/17/biztositas-uniqa-extraprofitado/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!