A vasúti járműipar nem csupán a közösségi közlekedés megújulásának, hanem a magyar ipar egyik meghatározó növekedési ágazatának is fontos pillérévé válhat, amennyiben sikerülne a rendelkezésre álló forrásokat többéves, kiszámítható beszerzési programok keretében felhasználni, erősíteni a hazai beszállítói hálózatot, növelni a magyar hozzáadott értéket, valamint biztosítani a járművek teljes életciklusának hazai támogatását – közölte elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt. csütörtökön, számolt be az MTI.
Kiemelték, a következő években jelentős – mintegy kétmilliárd euró értékű – uniós finanszírozás válhat elérhetővé vasúti járműbeszerzésekre. A stratégiai kérdés nem pusztán az, hogy milyen ütemben sikerül új járműveket forgalomba állítani, hanem az is, hogy ezek a beruházások milyen mértékben járulnak hozzá a magyar ipar, a hazai beszállítói kör és a nemzetgazdaság versenyképességének erősítéséhez.
Az EU egyik legöregebb vonatai Magyarországon vannak forgalomban
A MÁV-csoport személyszállító
járműállományának átlagéletkora mintegy 42 év, ami európai összevetésben is rendkívül magasnak számít.
A legtöbb EU-s tagországban a vasúti személyszállító járművek átlagéletkora 20 év alatti, így e tekintetben Magyarország több mint két évtizedes lemaradásban van – mutattak rá az elemzésben.
Megjegyezték, Közép-Európában már több ország is jól halad a flotta megújításával: Csehország, Szlovákia és Lengyelország az uniós forrásoknak köszönhetően hatalmas modernizációba kezdett, így flottájuk átlagkora mára 20–25 év közé szorult vissza.
Öreg járműpark, magasabb karbantartási költség
Magyarországon mindeközben az elöregedett járműpark egyre nagyobb karbantartási költségeket, alacsonyabb üzembiztonságot, gyengébb energiahatékonyságot és romló szolgáltatási színvonalat eredményez, miközben csökkenti a vasút versenyképességét a közúti közlekedéssel szemben. A járműfejlesztés ezért nem csupán közlekedéspolitikai, hanem iparpolitikai és gazdaságfejlesztési prioritás is.
Az elemzés szerint Magyarország képes magas hozzáadott értékű vasúti járműipari termelésre. A Stadler szolnoki üzeme mára a vállalat egyik legfontosabb európai kocsiszekrénygyártó központjává vált, ahol a hagyományos alumínium kocsiszekrények mellett már emeletes motorvonatok szerkezeti elemei is készülnek. Hasonlóan fontos szereplő az Alstom mátranováki üzeme, amely vasúti forgóvázkeretek gyártásával kapcsolódik be a nemzetközi értékláncokba. Ezek a beruházások azt igazolják, hogy Magyarország rendelkezik a korszerű vasúti járműgyártáshoz szükséges ipari és mérnöki kompetenciákkal.
Nehéz helyzetben van a magyar járműgyártás
A hazai tulajdonú járműgyártás ugyanakkor jóval nehezebb helyzetbe került. A Dunakeszi Járműjavító és a Ganz-MaVag köré szerveződő vagongyártási program az egyiptomi exportmegrendelés révén ugyan jelentős növekedési lehetőséghez jutott, azonban a projekt finanszírozási és szervezeti problémái végül a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!