Szinte senki nem akarja Magyarországon költeni a pénzét – olvashattuk ki a tragikusan rossz beruházási adatból. Másfél éve folyamatos az esés, mostanra a Covid-időszak szintjére értünk le, szóval úgy tűnik, egyre nehezebben lehet sikert elérni azzal, hogy összeszerelő üzemet csináltak az országból.
De baljós jövőképet vázol a dél-koreai SK Innovation iváncsai akkugyárában történt tömeges leépítés is. Az alacsony európai kereslet miatt nincsenek megrendelések, a kormány mégis erre tette fel a magyar gazdaság jövőjét. Pedig ha már négy hónap alatt sikerült összehozni 12 havi költségvetési hiányt, akkor nem nagyon marad más, mint az iparban és a külföldi cégek idecsábításában bízni. Ráadásul egyre jobb az esély arra, hogy az EU durva vámokat vet ki a kínai elektromos autókra, ez még egy pofont adhat a magyar gazdaságnak.

Pedig még csak nem is azzal van a baj, hogy ne kapnának az ideérkező vállalatok elég támogatást. Néhány megaberuházásnál sokkal fontosabb lenne, hogy a közepesen nagy cégek eléggé megbízzanak Magyarországban. Ehhez pedig másra sem lenne szükség, mint kiszámíthatóságra, üzleti és jogi biztonságra.
— voting control —
Soha nem látott mértékben termelődnek újra a kórházi adósságok: míg 2023-ban havonta 3,7 milliárd forinttal nőtt a kórházak tartozása, addig 2024-ben ez az összeg már havi 15-20 milliárd. Erről is kérdeztük Dózsa Csaba egészségügyi közgazdászt, aki azt mondta: a kórházak dologi kiadásaira semmilyen többletfedezetet nem adott az állam, a szakellátás alapdíjainak finanszírozásán 2018 óta nem emeltek, közben pedig nemcsak infláció volt, hanem még a béremeléseket is ki kellett gazdálkodni.

Ráadásul néhány éven belül közel harmadával fog nőni a nyolcvan év körüliek száma, ahogy a Ratkó-gyerekek megérkeznek ebbe a korba, vagyis fel kellene már készülni a rohamra, hogy sokkal többen fognak protézist igényelni vagy szemproblémák miatt orvoshoz fordulni. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke pedig arról beszélt: már öt éve is 20-25 ezer ápoló hiányzott a rendszerből, most viszont már 40 ezernél tartanak. Annyira kevés a szakdolgozó, hogy kórtermeket kényszerülnek lezárni a kórházakban.
— voting control —
50 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda a Napenergia Plusz Programban – adta hírül az Energiaügyi Minisztérium. Vagyis négy hónap alatt több támogatást ítéltek oda, mint amennyit az előzőre három év alatt kifizettek.

A korábbi program kapcsán sokkal inkább a visszásságokról lehet írni. A pályázaton indulók és a kivitelezőik évek óta küzdenek a bonyolult és döcögő pályázati felülettel és a folyósítással, miközben rengeteg a hiánypótlás, és kevés pénz érkezik.
— voting control —
3,09 pontot kaptak a magyaroktól egy ötös skálán az önkiszolgáló kasszák. Az automata pénztárt a válaszadók jelentős része a gyorsaság miatt, valamint azért kedveli, mert ott a saját tempójában pakolhatja el a megvásárolt árut – de persze azért ott van a kényelmetlenség is, amikor mégis segítséget kell kérni a pénztárostól.

Gyakori ellenérv, hogy így a pénztárosok munkáját veszik el, de a magyarországi üzletláncok kérdésünkre egybehangzóan azt mondták, nem járt a gépesítés leépítéssel, a kasszák helyett a terminálok felügyeleténél vagy az üzletek más részein adnak munkát az eddigi pénztárosoknak. Több brit és amerikai boltban az egyre gyakoribb lopások miatt szerelnék most le az önkiszolgáló kasszákat – nekünk ellenben az Auchan, a Tesco, a SPAR, a Lidl és a Rossmann is azt válaszolta, hogy nem változott komolyan a lopások száma, egyedül a Pennynél emelkedett meg az ismeretlen eredetű hiány.
— voting control —
A hét képe: Külföldi influenszerek mutatják meg a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából, mire nem lesz pénzük azoknak, akik idelátogatnak.
A legtöbbeknek valószínűleg már eszükbe sem jut a baltimore-i híd, amely márciusban omlott össze, amikor egy hajó nekiment – bezzeg a hajón dolgozók még mindig nem mehettek ki a szárazföldre. Jó részüknek a vízuma már lejárt, és egyébként is, amíg a vizsgálat tart, elvileg nem hagyhatják el a hajót.
Nem a Dali legénysége az egyetlen, amely a hajóján rekedt, a kéthavi kényszerszünet pedig még a rövidebbek közül való. A rekorder Mohammad Aisha, aki a Szuezi-csatorna közelében rekedt egy hajón 2017-től 2021-ig. Az utolsó két évben egyedül, és kétségbeesésében már börtönbe is próbálta juttatni magát, de nem vitték be, hiszen nem követett el semmi bűnt.
— voting control —
Hogyan dolgozhat együtt igazán hatékonyan egy csapat? Elsőre meglepő módon nem akkor, ha tökéletes a hangulat. Hiszen akkor sokkal könnyebben lesz a reakció sértődött összezárás az első kívülről érkező kritikánál – írtuk közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunkban.

A kutatások szerint a leghatékonyabban akkor tud egy csapat együtt dolgozni, ha az egymás iránti bizalom megmarad, de találnak egy közös ellenséget, legyen az egy konkurens, egy másik szervezeti egység vagy akár a főnök. De persze az is fontos, hogy a munkahelyi rossz érzésekről lehessen beszélni, hiszen így könnyebben kiderül, ha bármi gond van.
— voting control —
Boldog lehet a kormány: maradtak a korábbinál valamivel alacsonyabbak az üzemanyagárak. Ahhoz, hogy ez így lehessen, trükkökre, zsarolásra és némi szerencsére is szükségük volt. A forint erősödik, és a Brent olaj is egyre olcsóbb. Valójában a régió összes többi országában is olcsóbb tankolni, mint pár hete, de ezt azért nem hirdeti a kormánypropaganda.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a benzinkutak után most épp a Magyar Nemzeti Bankkal feszült össze újra. Nagy Márton méltatlannak nevezte a jegybank hangnemét. Leginkább azt sérelmezte, hogy az MNB a nyilvánosság előtt kritizálta a valóban jócskán bírálható versenyképességi stratégiát. Az MNB ezután az újabb kamatcsökkentés kommentálása mellett inkább a költségvetési hiány miatt figyelmeztette a kormányt.
— voting control —