Jelentős áremelésekről döntött a Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhely képviselő-testülete. A Magyar Nemzet szerint a gyermekétkeztetést, a parkolást, valamint az idősek ellátását érintő díjemeléseket a polgármester és a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) tagjai a jelenlegi önkormányzati ciklus utolsó közgyűlésén szavazták meg.
A döntés értelmében
- a gyermekétkeztetés 25 százalékkal növekszik november 1-jétől, így egy bölcsődei napi étkezés ára 725-ről 905 forintra emelkedik, egy általános iskolás gyermek napi háromszori étkeztetése pedig 990-ről 1240 forint lesz. Egy középiskolás diák ebéde 690-ről 835 forintra emelkedik szintén naponta, míg a kollégiumi étkezés 2680 forintra emelkedik a korábbi 2105 forintról.
- a nyugdíjaslakópark díjtételeit ugyancsak novembertől 17,6 százalékkal emelik – 26 500 forint helyett 31 765 forint lesz,
- a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában a díjak 18,7 százalékkal növekednek – a napidíj novembertől már nem 4800, hanem 5700 forint lesz, ami havonta 28 ezer forint többletköltséget ró az idősekre.
- Illetve a parkolás Hódmezővásárhelyen 28 százalékkal emelkedik januártól – a városi parkolás 28 százalékos emelése hetvenforintos pluszkiadást jelent óránként, így januártól már 320 forintot kell fizetni Hódmezővásárhelyen.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/09/30/marki-zay-peter-hodmezovasarhely-dragulas-onkormanyzat/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!