A Fed vártnál nagyobb kamatcsökkentése növeli az MNB mozgásterét, és az augusztusi kamatcsökkentés is jobban alakult a vártnál.
Árokszállási Zoltán szerint az MNB kamatdöntése meghatározó lehet a forint szempontjából. Az MBH Elemzési Centrum igazgatója szerint a jegybank új előrejelzéseket is közzétesz, vélhetően lejjebb hozva a gazdasági növekedési várakozásokat az idei és a jövő évre vonatkozóan is. Az MNB vélhetően óvatos marad a további kamatcsökkentések kommunikációjával, amit az inflációs pályával (leginkább a maginfláció magas szintjével) indokolhat.
Így mérlegel a jegybank
A legutóbbi kamatdöntő ülést követően Virág Barnabás alelnök négy fontos folyamatot emelt ki, melyek a mostani döntést érdemben befolyásolják. A négy kiemelt folyamatból három a kamatvágás felé mutat:
- egyrészt az infláció augusztusban a várt alatt alakult,
- másrészt az Európai Központi Bank folytatta, míg a Fed megkezdte a kamatvágási ciklust,
- harmadrészt a hazai kockázati megítélés a legutóbbi ülés óta kismértékben javult,
- ugyanakkor a növekedés szempontjából meghatározó lakossági és vállalati bizalom egyelőre nem tud érdemben javulni.
„Összességében az infláció mérséklődése és a nagy jegybankok kamatvágásai lehetővé teszik a 25 bázispontos hazai kamatvágást” – véli Varga Zoltán. Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a következő, október 22-én esedékes ülésen tarthatja a kamatot az MNB, de november 19-én újabb kamatvágás jöhet. Utóbbi esetén az amerikai elnökválasztás, valamint annak eredményére adott piaci reakciók jelenthetik a legnagyobb kockázatot.
Megtáltosodhat a forint
Árokszállási Zoltán szerint az MNB kamatcsökkentése teljes mértékben be van árazva a piacon, így önmagában emiatt érdemi forintgyengülés nem várható. Az ugyanakkor fontos lehet, hogy az MNB milyen üzenetet küld a következő hónapok várható kamatpályájával kapcsolatban. A Fed vártnál nagyobb kamatcsökkentése növeli a magyar jegybank mozgásterét, és az augusztusi infláció is jobban alakult a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/09/24/mnb-kamatdontes-elozetes-forint-dollar-virag-barnabas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!