A Richter Gedeon Nyrt. szerdán közzétette új, hosszú távú stratégiáját. A dokumentum azokat a feladatokat és célokat határozza meg, melyek a cariprazine-szabadalomnak az évtized vége felé bekövetkező lejárata mellett is elősegítik a Richter sikeres működését.
A Richter 2035 című dokumentum bemutatja a betegek, az alkalmazottak, a közösségek, valamint a részvényesek számára, hogy a vállalat miként készül a következő évtizedekre.
Ezt korábban Orbán Gábor, a vállalat első embere már belengette Indexnek adott interjújában: „2024 a külső megerősítésről szólt nálunk, láttuk tavaly, hogy a Richter többre képes, mint korábban, és ezt mások is kezdik látni. 2025-ben többet tudunk majd mondani arról, hogy hogyan képzeljük el a 2030 utáni időszakot” – emelte ki.
Mutatjuk a két pillért
A stratégiai dokumentum szerint a Richter tovább kívánja építeni az elmúlt években kialakított belső képességeit. Ez lehetővé tenné a vállalat számára, hogy jelentősen növelje méretét, miközben csökkenti környezeti lábnyomát, annak érdekében, hogy világszerte tovább javítsa az életminőséget. A 2035-ös stratégia két stratégiai pillér köré épül.
- Néhány jól körülhatárolt tudományos területen globális véleményvezér és innovátor szeretne lenni a vállalat.
- Emellett azon dolgoznak a jövőben, hogy gyógyszerek és kezelések világszerte egyre szélesebb körben váljanak hozzáférhetővé a betegek számára (megfizethető, magas minőségű gyógyszerek).
A dokumentum szerint a neuropszichiátriában a következő „blockbuster molekula” felfedezése és kifejlesztése érdekében folyik kutatás, míg a női egészség területén tovább kívánják építeni innovatív kezeléseik portfólióját, mind a meglévő, mind az új terápiás szegmensekben. A vállalat szerint a biotechnológia és generikus platformok erős alapot képeznek majd, jelentős szinergikus lehetőséggel, versenyképes, illetve növekvő „megfizethető” pillér kiépítésével, jól körülhatárolt terápiás területek mentén.
Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója szerdán az új stratégiájukkal kapcsolatban kifejtette, hogy tavaly a vállalat felső vezetői kifejezetten ennek a megalkotására fókuszáltak. Első számú céljuk lett, hogy összekapcsolják a piaci trendeket a vállalat lehetőségeivel. A vállalat számos átalakuláson esett át az elmúlt hat évben, három területre fókuszálva: gyártás, kutatás-fejlesztés (K+F), valamint kereskedelem. A vállalat első embere a hatékonyságnövelést hangsúlyozta mint legfontosabb szempont. Ennek megfelelően tavaly megduplázták árbevételüket, és párhuzamosan ezzel csökkent a dolgozók létszáma.
A vállalat jövedelmezősége és termelékenysége egyértelműen javult.
„A stratégiaalkotásban a vállalat képességeit összehangoltuk a lehetőségeinkkel” – összegezte a vezető. A cél egyértelmű: „az életminőség javítása, elsősorban a nők és pszichiátriai betegek között”. Egyértelműen azokra a területekre fókuszálnak, melyeknél adottak a képességek:
Szeretnénk azt csinálni, amihez igazán értünk.
Orbán Gábor azt is kiemelte, „nem mindegy, milyen szerkezetben növekszünk.” Így szerinte ha a nem jogdíjbevételi üzletágak a kétszeresére nőnek 10 év alatt, akkor a cégnek igazodnia kell ehhez a trendhez. Ugyanakkor a vállalat „nem mindenáron szeretne növekedni.” És „nemcsak pénzügyi, hanem pozitív társadalmi hatást ki szeretnénk fejteni” – összegezte a Richter vezérigazgatója.

A globális a fókusz
A nőgyógyászati (WHC) területet 2035-re szeretnék felfejleszteni a legnagyobb bevétel- és nyereségtermelővé. A Richter a jelenlegi portfólióban rejlő potenciál maximalizálásával és innovatív termékek bevezetésével 2035-ig WHC-bevételeinek és K+F-beruházásainak megduplázását, valamint jövedelmezőségének jelentős javítását tervezi.
A Richter a nőgyógyászat területén élenjáróként elkötelezett a lefedetlen terápiás igényeket célzó megoldások mellett, piacvezető alternatívák kifejlesztésével és forgalmazásával a már megalapozott terápiás szegmensekben (fogamzásgátlás, termékenység, endometriózis és menopauza), valamint új terápiák bevezetésével a húgyúti, PCOS és női onkológia területén. A teljes mértékben integrált értékláncra, a nemrégiben megalapított saját kutatásra és a külső innovációk befogadására alkalmas képességére alapozva tovább bővítik a földrajzi fókuszt azáltal, hogy növeljék a vállalat jelenlétét […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/03/05/richter-gedeon-strategia-bejelentes-orban-gabor-gyogyszer/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!