A minisztérium tájékoztatása szerint a kormány a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelése érdekében mintegy 4,1 milliárd forintból indít új támogatási programot. A KKV kapacitásbővítő támogatás 2.0 programmal a számításaik szerint 1700 fő elhelyezkedését segítheti a kormány, ezáltal hozzájárulva a magas foglalkoztatottsági szint további megőrzéséhez.
A gazdasági minisztérium szerint a program előző üteme különösen sikeres volt, annak keretében 560 kkv részesült támogatásban, ami közel 3 ezer új munkavállaló foglalkoztatását segítette elő. A támogatás elsődleges célja a hazai kkv-k versenyképességének javítása, foglalkoztatási képességük bővítése, valamint a zöld- és a digitális átálláshoz való alkalmazkodásuk elősegítése.
A támogatásra azon vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek legfeljebb húsz olyan 16–64 év közötti munkavállalóval bővítenék foglalkoztatottjaik számát, akiknek a felvételt közvetlenül megelőző 30 napban nem volt kereső tevékenysége – kivéve az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett alkalmi munkából származó jövedelmet, valamint a közfoglalkoztatást.
Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke 6 hónapra összesen Nagyjából 2,5 millió forint is lehet új munkavállalónként.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!