Szécsényi Bálinttal a pénz és kamatok világában néztünk szét, többek közt megvizsgáltuk, hogy:
- hova rakjuk most a pénzünket a magas kamatkörnyezetben,
- hogyan védhetjük befektetéseinket a magas inflációtól,
- év végére hogyan alakul a pénzromlás üteme,
- milyen lépésekre számíthatunk a jegybanktól,
- mennyire maradhat erős a fizetőeszközünk,
- beválhatnak-e a kormány jóslatai,
- mi a véleménye a jegybank kommunikációs bombájáról.
A 2023-as év kihívása az infláció letörése, ami a háború miatt rekordmagasságba szökött hazánkban. Ezzel párhuzamosan a forint árfolyama is elszállt, tavaly októberben 430 fölé gyengült az euróval szemben, és innen erősödött vissza, májusban a 370-380-as tartományban jár. Cikkünk írásának pillanatában 374 forint egy euró. A magyar deviza erősödésében nagy szerepe volt a jegybanknak, ugyanis az alapkamat előző évi emelésével megfogta a forint elleni spekulációkat. Áprilisban viszont bejelentették a monetáris szigor lazítását, amire a forint eleinte gyors gyengüléssel reagált, majd visszakapaszkodott. A szakemberek most azt találgatják, hogy a forintot stabilan tartó szíjak lazításával vajon milyen irányt vesz az euró–forint jegyzése.
Túl optimista a kormány jóslata?
Hosszú idő után kommunikációs bombát robbantott a jegybank, bejelentette a monetáris lazítás kezdetét, vissza is vágta 450 bázisponttal a jegybanki kamatfolyosó felső szélét. Mit jelent a lépés a piac és a befektetők számára?
A korábbi kamatemelések után, melyek az inflációs nyomás miatt szükségszerűek voltak, a befektetők figyelme a kamatozó eszközök felé fordult, különösen a magyar állampapírok iránt nőtt az érdeklődés. A régióban is a kiemelkedően magas kamatszintek és a kedvező makrogazdasági mutatók vonzották a külföldi befektetőket is, ami a hazai állampapírok népszerűségét tovább növelte. Véleményem szerint egy óvatos befektetőnek jelenleg kockázattal arányos hozam tekintetében egy többféle magyar állampapírból álló portfólió a legjobb választás.
Az MNB döntései rendszerint megmozgatják a forint árfolyamát. Az év végére hova várják a magyar fizetőeszköz kurzusát?
A Magyar Nemzeti Bank célja az infláció letörésével párhuzamosan a gazdaság növekedését akadályozó rendkívül magas hazai kamatszintet csökkenteni és legalább a régiós kamatokkal összhangba hozni. Ehhez számos eszköz áll rendelkezésére, és az elkövetkező hónapokban várhatóan egy ennek a célnak megfelelő kamatcsökkentési ciklus veszi majd kezdetét, melynek eredményeképpen a negyedik negyedévben összeérhet az overnight kamat az alapkamattal. Ez a folyamat akár már májusban elkezdődhet, és az év második felében 75-100 bázispontos lépésekkel haladva elérheti ezt a célt.
A most látható monetáris tervek alapján elemzőink szerint az év végére 400 forint körül alakulhat az euró árfolyama.
Az euró–forint árfolyam szintje több fundamentális és piaci hatás eredőjeként alakul ki. Ennek egyik fontos összetevője a kamatszint, és ennek várható csökkenésével a forint jelenlegi árfolyamát tartó egyik támasz gyengülni fog.
A kormány másfél százalékos gazdasági növekedést vár az idei évre, és egy számjegyű inflációt jósol az év végére. Ezt mennyire látja megvalósíthatónak?
A másfél százalékos gazdasági növekedést enyhén optimistának tartom, az Equilornál mi ennél kisebb bővülésre számítunk. Ugyanígy az egy számjegyű inflációra sem látok sok esélyt ebben az évben. Ennek oka, hogy a jelenlegi monetáris szigor túl nagy terhet jelent a gazdaságnak, ezért nehéz lesz a növekedési célokat elérni. Ugyanakkor ez a folyamat szükséges ahhoz, hogy a jövő évet alacsonyabb kamatkörnyezetben, jóval kisebb infláció mellett kezdjük majd el.
„Nem szabad pénzt parlagon hagyni”
A mindennapi megélhetést meglehetősen megnehezítette a magas infláció. Ebben a helyzetben a jövedelmünk mekkora részét érdemes befektetni?
A magas inflációs környezetben még fontosabb, hogy a befektetéseinkre jobban odafigyeljünk. A magas kamatozású kötvények biztosítják jelenleg a legjobb védelmet az infláció okozta árszínvonal-növekedés ellen.
Nem szabad a pénzt befektetés nélkül parlagon hagyni. Ilyen magas kamatok mellett ez szinte bűn, és a magas infláció miatt meg is lesz a büntetése!
Inkább olyan befektetéseket válasszunk, mint az állampapírok, amelyek magasabb hozamot kínálnak, szinte kockázatmentesen. Természetesen a készpénzt sem javasolt otthon tartani, hiszen az semmilyen hozamot nem termel. A pontos százalékra vonatkozó kérdésére nincs egyetlen helyes válasz, mivel az egyéni helyzettől, a megtakarítások nagyságától és a befektetési céloktól függ. Fontos, hogy körültekintően mérlegeljük a lehetőségeket, és figyelembe vegyük a kockázatokat, amelyeket az egyes befektetési termékek hordoznak.
Váratlan kiadásokra, például egy munkahelyváltásnál jól jöhet a gyorsan hozzáférhető készpénz. Hány havi fizetésünket érdemes pénzügyi tartaléknak szánni?
Nemrég beszéltem egy ázsiai barátommal, aki egy pénzügyileg tudatosabb országból származik. Elmondása alapján addig nem vállal gyereket, amíg hathavi fizetése nem áll rendelkezésére megtakarításként. Ez egy jó szabály lehet, mivel segít biztosítani, hogy ha bármilyen váratlan helyzet felmerül, például elveszíti a munkáját, akkor legyen elegendő anyagi tartaléka. Fontos lenne tovább fejleszteni a lakosság pénzügyi tudatosságát: jó lenne, ha a kockázatokat mérlegelve többen vásárolnának értékpapírokat – kötvényeket, részvényeket, befektetési jegyeket –, figyelembe véve a saját megtakarítási helyzetüket és céljaikat.
Az állampapír mindent ver
Korábban említette, hogy átrendeződött a piac, inkább a fix kamatozású vagy inflációkövető papírokat, azon belül is az állampapírokat keresik a befektetők. Ezeket ön is ajánlja, vagy van ennél jobb is?
Mindenképp ajánlom, mivel nem számítunk a forint jelentősebb gyengülésére, ezért a magyar állampapírok stabilan tudják tartani az értéküket, és jelenleg más befektetésekkel szemben nagyobb és kiszámíthatóbb hozamot tudnak biztosítani. Persze vannak olyan részvények is, amelyek a változó piaci környezetből jól tudnak profitálni, és az átlagnál nagyobb nyereséget tudnak elérni. Nyilván ilyenkor fontos az, hogy ezek közül hogyan választunk. A korábbi időszakban nem kellett különösebben bölcsnek lenni, hiszen minden részvény árfolyama, iparágtól függetlenül, főleg az alacsony kamatkörnyezet és a laza monetáris politika miatt jelentősen tudott növekedni.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!