Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a német Rheinmetall beruházása, amely ahhoz is hozzájárul, hogy Magyarország a jövő technológiáinak egyik legfontosabb európai központja lehessen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szegeden.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Rheinmetall csarnokavató ünnepségén kiemelte, hogy a német vállalat járműipari részlegének mintegy 29 milliárd forintos zöldmezős beruházását a kormány körülbelül 13 milliárd forinttal támogatta, ezzel elősegítve háromszáz új, magas képzettséget igénylő munkahely létrehozását 2030-ig – írja az MTI.

Elmondta, hogy ez lesz a cégcsoport első Németországon kívüli hibrid telephelye, ahol elsősorban olyan alkatrészeket fognak gyártani, amelyek a hagyományos és az elektromos meghajtású járművekben és a megújuló energiát termelő erőművekben is különös fontossággal bírnak.
Ez hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a jövő technológiáinak egyik legfontosabb európai központja lehessen
– fogalmazott.
Az a tény, hogy ez az elmúlt négy esztendő a magyar gazdaságtörténet négy legsikeresebb éve volt beruházási szempontból, bizonyítja, hogy Magyarország nemcsak jól tudott alkalmazkodni a megváltozó körülményekhez, hanem azt is, hogy Magyarország ennek az új világgazdasági korszaknak az egyik nyertese lett
– jelentette ki.
Beszédesnek nevezte, hogy a beruházás a Szegedi Tudományegyetem Science […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!