A női járművezetők aránya az autóbusz-ágazatban 3 százalék, a trolibuszágazatban 8 százalék, a teljes BKV-n belül mintegy 11 százalékot tesz ki. Mint a számok is mutatják, egyre több hölgy választja ezt hivatásának – tudtuk meg a BKV óbudai buszgarázsában, ahol az egyik női buszvezető frappánsan meg is válaszolta, hogy miért is vonzó a szakma.
Határozottan nekünk van a legjobb rakományunk, hiszen az emberek nemcsak felrakják magukat, hanem le is teszik. Hiába, olykor visszabeszélnek, mégse rázhatók össze, mint egy zsák krumpli.
Viccet félretéve, aki ismeri ezeket a járműveket, az bizonyára tudja, hogy az összes városi busz automata váltós, így nem kell megküzdeni a kuplunggal sem. Az autóhoz képest a volán mögül jobban belátható a tér, ráadásul maga a vasmonstrum is tekintélyt parancsoló.
Nő, szőke, és még trolit is vezet
„Az utasok nagy része már megszokta, hogy mi ülünk a kormány mögött, viszont elakadás esetén simán megkapjuk, hogy »mert nő és még szőke is«, de sokan a korunkba is belekötnek. Kaptam már olyan beszólást is, hogy
ANYUKÁD MEGENGEDTE, HOGY ILYEN NAGY TROLIBUSZT VEZESS?”
– osztotta meg a női buszvezetőkről szóló sztereotípiák kapcsán Tóth Mónika, aki 14 éves kora óta rajong a magas padlós kocka Ikarus-GVM trolibuszokért, így számára nem is volt kérdéses, hogy milyen hivatást válasszon, azonban ahhoz idő kellett, hogy a BKV-nál szólótroliról csuklósra kerüljön. Két lábon járó Budapest-térképek ők, hiszen nemcsak a járművet kell jól ismerniük, hanem az útvonalakat is, főleg ha csuklóssal közlekednek.

9
Sokáig nem is vezetett, jogosítványt 30 évesen szerzett, azóta pedig nem is lehet kiszedni a volán mögül Farkas Mónikát, akinek idővel mindig nagyobb és nagyobb járművekre esett a választása. A szívét csak pár éve dobogtatták meg a trolik, a BKV állományában 2020 óta van, de nem áll meg a csuklós pirosaknál, célja, hogy kéket, azaz hagyományos buszokat is vezessen. „Sokkal egyszerűbb csuklóst vezetni, mint szólót, és nem azért, mert tekintélyt parancsolóbb, vagy jobban félnek tőle az emberek, hanem mert sokkal könnyebb azokkal kanyarodni. Persze, lelkes rajongóik is vannak a troliknak, hiszen gyakran látjuk, hogy akár csüngenek is a fotósok egy-egy jól elkapott trolis képért” – osztotta meg. Ezen a ponton megvolt az összekacsintás is, hiszen bizonyára az is tetszik sokaknak, hogy nők vezetik a járműveket.
Mayer Judit önszorgalomból szerzett C típusú járművezetői engedélyt, a D típusú megszerzését pedig számára kényszer szülte akkor, amikor a munkahelye megszűnt.
Mivel mindenhol idősnek találtak, ezért más lehetőséget nem láttam, így gondoltam egy nagyot, hogy buszvezető leszek.
A BKV-nál Mercedes buszokat vezet, szintén 2017 óta van a BKV óbudai buszgarázsának állományában. Aktívan részt vett a mostanában zárult metrópótlásban is, ennek kapcsán megjegyezte, hogy a városi közlekedés komoly szervezettséget igényel, jelentős forgalomtechnikai bravúrt hajtottak végre a metrópótlás idején az Árpád hídnál. A jobb oldali sávban elindult két busz, mellőle a bal oldaliból egy, majd egy lélegzetvétellel átmentek a lámpán azért, hogy a hídra való feljutást ne akadályozzák. A következő tíz méteren kellett a jobb oldali járműnek kigyorsítania, a másodiknak lemaradnia, és közéjük besorolni a középsőnek. Ez olyan volt, mint egy filmbeli forgatás, azzal, hogy ezt a sofőrök előadták utasokkal egy nap nyolcszor.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/04/30/bkv-busz-troli-obudai-autobuszgarazs/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!