A német gazdasági hangulat 2025 végén és 2026 elején valamelyest javult az előző évekhez képest, ám a fellendülés továbbra sem ígérkezik gyorsnak vagy széles körűnek. Az Institut der deutschen Wirtschaft (IW) felmérése szerint a 46 megkérdezett ágazati szövetség közül 19 számít termelésbővülésre 2026-ban, míg 9 visszaesést vár.
A kutatóintézet ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a mérsékelten pozitív egyenleg nem jelent automatikusan erős gazdasági lendületet. Ezt tükrözik a beruházási várakozások is: mindössze 11 ágazat tervez több befektetést, mint idén, miközben 14 már csökkenéssel kalkulál.
Az IW igazgatója a felmérés kapcsán hangsúlyozta, hogy a vállalatok mozgásterét továbbra is szűkíti a bizonytalanság, a gyenge külkereskedelem és a magas költségszint. „Aki gyors és átfogó kilábalásra számított, annak 2026-ban is csalódnia kell” – mondta Michael Hüther.
Kevesebb pesszimizmus, de nem több lendület
A hangulatjavulás elsősorban abban érhető tetten, hogy kevesebb ágazat számolt be romló helyzetről, mint egy évvel korábban. A mostani felmérésben 18 szövetség jelezte, hogy rosszabb a helyzete, szemben az egy évvel korábbi 31-gyel.
A derűlátás főként a szolgáltatásokban jelent meg, különösen a bankoknál és a biztosítóknál, valamint az építőiparban és az ingatlanszektorban. Az iparon belül 2026-ra egyedül a repülő- és űripar vár érdemi javulást – elsősorban a növekvő védelmi kiadások miatt. A hajógyártás, a gépipar és az elektrotechnika mérsékelt bővülésre számít, miközben az autóipar, a papíripar és a textilipar romló kilátásokról számolt be.
Az IW szerint a német ipar nemzetközi versenyképességét továbbra is rontják a magas telephelyköltségek, amelyeket a globális kereskedelmi korlátozások és vámok is súlyosbítanak.
Munkahelyek tűnnek el, kivételekkel
A foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőtlenek. A felmérés alapján 22 ágazat létszámcsökkentést vár 2026-ban, és csak 9 számít bővülésre. Az ipar többsége további elbocsátásokkal kalkulál, kivételt a gyógyszeripar, a repülő- és űripar, valamint a hajógyártás jelent.
Ezzel párhuzamosan az EY elemzése szerint a száz legnagyobb német vállalat üzemi eredménye 2025 első kilenc hónapjában 15 százalékkal, 102 milliárd euróra csökkent. Bár az árbevétel két év után először enyhén nőtt, a bővülés elmaradt az inflációtól, és a vállalatok több mint fele kisebb nyereséget ért el, mint egy évvel korábban.
Jan Brorhilker, az EY szakértője úgy értékelte, hogy 2025 újabb válságév volt a német gazdaság számára, amit a gyenge konjunktúra, a geopolitikai feszültségek és az amerikai kereskedelempolitika egyaránt súlyosbítottak. Szerinte különösen az exportorientált iparvállalatok kerültek nehéz helyzetbe, miközben a kínai verseny […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!