Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Az IMF az idei évre is mindössze 0,4 százalékos növekedést vár Európa legnagyobb gazdaságában, melynek a második negyedévben sem sikerült növekednie, pedig már régen véget ért a válság az energiapiacokon. Hiába fokozódik a német vállalatok és termelés külföldre költözése, hiába válnak nyilvánvalóvá az egyoldalú zöldátállás nem szándékolt következményei, valamint a bevándorlás és a munkaerőpiac félrekezelése: a júniusi EU választások a Zöldek számára katasztrofális eredménye után a Lámpakoalíció zökkenőmentesen dolgozik tovább a gazdaság és társadalom transzformációján. Azonban Donald Trump győzelmi esélyeinek megugrásával és különösen J. D. Vance szenátor potenciális alelnökségével a német – és így az európai – gazdaságpolitikai stratégia kockázatosabbá vált, mint valaha. Vance jóval radikálisabb álláspontot képvisel, mint az első Trump-adminisztráció bármely tagja, legyen szó külkereskedelemről, ipari termelésről és zöldátállásról, vagy éppen Kínáról. Míg a kontinensen a német zöldátállási stratégia és vízió eddig sosem ütközött érdemi ellenállásba, egy Trump–Vance-adminisztráció azonnal válsághelyzetbe sodorná azt.
Először is fontos tisztán látnunk, hogy milyen folyamatok zajlanak most a német gazdaságban. A német kormány helyzetértékelése szerint ugyanis minden a terveknek megfelelően halad: a zöldátállás gyors tempóban, sikeresen halad előre, a transzformáció érdekében végrehajtott beruházások hamarosan megtérülnek. Ezt többnyire a megújulóenergia-termelés valóban exponenciális növekedésével támasztják alá. (Ilyenkor nem megemlítve a hasonló sebességgel emelkedő energiaimport-kényszert.)
Ha vannak is gazdasági nehézségek, ezeknek mind külső okai vannak – állítja a Lámpakoalíció. Elsősorban az orosz–ukrán háború „vis maior” hatásai: a mostanra leküzdött energiaválság, az általa okozott infláció és a megrendült fogyasztói, üzleti bizalom. Másodsorban a kínai gazdaság gyengesége az, ami visszafogja a német, exportra termelő ipar teljesítményét.
Természetesen ezek önmagukban jogos magyarázatok, hiszen az egész európai gazdaságot megrázták ezek a hatások. Valójában azonban nem magyarázzák meg, hogy miért ilyen súlyos a német ipar alulteljesítése, ráadásul már jóval azt megelőzően, hogy az orosz–ukrán háború egyáltalán kitört volna. Nem egyszerűen arról van szó ugyanis, hogy a teljes német ipar teljesítménye 10 százalékkal, az energiaintenzív ipar kibocsátása pedig 20 százalékkal zsugorodott a háború kitörése óta. Még csak nem is arról, hogy még most, jóval az energiapiacok stabilizálódása után sem talál magára az ipar: a kincstári optimista előrejelzésekkel mit sem törődve májusban év/év alapon újabb 6,7 százalékkal esett a kibocsátás (aminek negatív következményeit jól látjuk a régiós és a hazai gazdasági adatokban is). Mostanra azért gyanúsnak illene lennie, hogy talán azért nem történt erőteljes visszapattanás, mert a problémák nagyobbik része nem átmeneti jellegű, és magától nem is fog megoldódni.
Ténylegesen a német ipar és feldolgozóipar súlyos alulteljesítése már 2018-ban, a zöldátállás még az előző német kormány általi beindításával elkezdődött, a folyamat azóta csak felgyorsult.
Gondoljunk bele: az osztrák és a svájci ipari termelés is megsínylette a háború következményeit, de a 2007 óta eltelt 15 év alatt mostanra összességében 20, illetve 40 százalékkal nőtt a teljesítményük, míg a német ipar teljesítménye jóval a 2007-es szintje alatt van! (A magyar ipari kibocsátás is 30 százalékkal bővült, a két éve tartó visszacsúszással együtt is.) Ráadásul ha a német ipari teljesítmény lassan növekedett vagy stagnált volna 2018 óta, mondhatnánk, hogy egy ennyire fejlett ipar százalékosan kifejezve már nehezen tud nagy növekedést felmutatni. De a német ipar kibocsátása egyre csak lefelé távolodik a Covid-járvány előtti szintjétől, miközben Európa más gazdaságai rég meghaladták azt.
Ez természetesen nem véletlen. Valójában az európai közvélemény a mai napig nem teljesen értette meg a német zöldátállás radikalizmusának mértékét. A 2040-es évekre befejezendő totális elektrifikáció ugyanis – Hans Werner Sinn tekintélyes német közgazdász megfogalmazásában – nem más, mint „kikényszerített ipartalanítás”.
Elég, ha röviden áttekintjük, min is dolgozik teljes erővel a Lámpakoalíció:
- atomenergia felszámolása (ezt be is fejezték 2023 tavaszára);
- olaj- és gázfűtés felszámolása, beleértve az országos gázvezeték-hálózat megsemmisítését;
- a hagyományos (belső égésű motort használó) járművek kiszorítása és betiltása;
- szénerőművek fokozatos felszámolása és betiltása;
- a hagyományos ipari folyamatok betiltása és felváltása teljesen elektromos vagy hidrogénalapú folyamatokra;
- az átmenetet követően a gázalapú energiatermelés felszámolása és hidrogénre cserélése;
- az így kizárólagossá váló zöldenergia tárolása, elsősorban hidrogén formájában, 10 ezer kilométeres hidrogénvezeték-hálózat felépítésének segítségével;
- mindezeken felül az energiahatékonyság-növelés jegyében az energiafelhasználás 45 százalékos csökkentése 2045-ig.
Jóléti piacgazdaság ilyen súlyú és kényszerekkel történő gazdasági átalakítást még sosem kísérelt meg, ráadásul a célok többségének eléréséhez alig 10-15 év áll rendelkezésre. Az utolsó pont – az energiafelhasználás 45 százalékkal való csökkentése – különösen árulkodó az ideológia szerepéről az egész stratégiában, hiszen itt arról van szó, hogy még a karbonsemleges energia felhasználását is drasztikusan csökkentené a német kormány. (Miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy az energiafelhasználás mindenhol növekszik majd, többek között a klímaváltozás és az új technológiák, mint például a mesterségesintelligencia-alkalmazások miatt.)
Fontos azt is hangsúlyozni, hogy a német zöldátállási stratégia teljesen egyedülálló a világon: az amerikai zöldátállás a jelek szerint magában foglalja az olaj- és gáztermelés, valamint ezek exportjának történelmi rekordszintekre felfuttatását. A kínai zöldátállás lényegében egy hosszú távú, apró lépésekben haladó, az olcsó szénenergiára alapozott zöldátállási stratégia. De még a klímaváltozás-szkepticizmussal aligha vádolható Ausztria és Svájc is kínosan ügyelt a kiegyensúlyozott energiapolitikára, gondoljunk például a svájci atom- és vízenergiára, vagy az osztrák vízenergia és orosz gázimport kombinációra.
A fentiek alapján már nem olyan meglepőek a német gazdaság által sorozatosan produkált tüneti jelenségek:
- 2023-ban 12 százalékot zuhant a Németországba áramló működőtőke-befektetés (FDI) volumene, míg Franciaország esetében a visszaesés csak 5 százalékos volt az E&Y jelentése alapján. Európában összességében 4 százalékos volt a csökkenés, míg az – akkor még konzervatív vezetésű és a zöldátállásban fontolva haladó – Egyesült Királyságban 6 százalékkal növekedett. Itt jól látszik a hétről hétről változó, mindent meghatározó német állami szabályozás üzleti döntéseket elbizonytalanító, kiszámíthatatlanságot okozó ereje. Mostanra teljes mértékben az állam diktálja az ipar inputjának és outputjának feltételeit is. (Például: milyen áron jut energiához egy vállalat, mikorra és milyen mértékben kell zölddé átalakítania termelését, milyen támogatást kap ehhez a kormánytól?) Ráadásul a beáramló befektetések döntő része is a Lámpakoalíció által explicite támogatott, kvázi garantáltan nyereséges zöldátállásprojektekhez kapcsolódik. Nem véletlenül beszélnek konzervatív német közgazdászok „támogatásgazdaságról” vagy „zöld-szocialista gazdaságépítésről”.
- Ezzel szemben (és az európai „decouplingra” való törekvésekkel frontálisan szembemenve) a Kínába irányuló német működőtőke-befektetés történelmi csúcsra, 12 milliárd euróra ugrott 2023-ban. A német iparkamara felmérése szerint ráadásul a külföldön nagyobb befektetéseket tervező vállalatok elsődleges motivációja a költségcsökkentés, nem is a terjeszkedés. A magas német munkabérek eddig is versenyhátrányt jelentettek, de most emellé felzárkóztak az EU-ban és globálisan is versenyképtelen energiaárak és a bürokrácia, azaz a szabályozásmegfelelés költségei, valamint az ezzel járó időveszteség is. A Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint 2024 első negyedévében Németországban voltak a legmagasabbak az áramárak Európában, miközben az EU-ban eleve több mint kétszer drágább (átlagosan 70 dollár megawattóránként) a nagykereskedelmi áram ára az Egyesült Államokkal összehasonlítva (ahol 30 dollár). Súlyosbítja ennek következményeit, hogy míg 10-20 éve a német technológia egyedülálló fejlettsége ellensúlyozta az akkori német versenyhátrányokat, ma már ez nincs így: jó példa erre a kínai elektromosautó-ipar, ahol mostanra a német autógyártóknak kell a fejlettebb technológiai licenceket megvásárolniuk.
- A vállalati csődök száma a harmadával növekedett egy év alatt, a lakossági csődök száma is közelít a 2008-as pénzügyi válság csúcspontjához. A német munkanélküliség fokozatosan emelkedik, és elérte a 6 százalékot júniusban, noha a német cégek folyamatosan a képzett munkaerő hiányára […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!