„Megfelelően felkészültek és fokozott figyelemmel kísérik az árhullám levonulását az országos ellátásban meghatározó szerepet betöltő energiahálózatok, energetikai létesítmények üzemeltetői. A Paksi Atomerőműnél pénteken reggeltől másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Az erőmű tűzoltószervezete és a vízügyi szakemberek folyamatos felügyeletet biztosítanak a gát és a zsilipek felett. Az átviteli rendszerirányító MAVIR diszpécserszolgálata elővigyázatosságtól tartaléktelephelyen látja el feladatait” – áll Lantos Csaba energiaügyi miniszter közleményében.
Az MVM Paksi Atomerőműnél pénteken 6 órakor elrendelték a másodfokú árvízvédelmi készültséget. A létesítményben dolgozók a várható vízszintnek megfelelően, a vonatkozó eljárásrend szerint, ütemezetten hajtják végre a szükséges intézkedéseket.
A Duna paksi szakaszán a következő napokban várható a tetőzés, amely előreláthatólag ennek ellenére sem fogja elérni a harmadik fokozatot, a szakemberek ezzel együtt felkészültek egy esetleges további vízszintemelkedésre is – közölte az Energiaügyi Minisztérium.
A töltési szint közel három méterrel magasabb a valaha volt legmagasabb vízszintnél, amelytől a mostani árhullám várhatóan több tíz centiméterrel elmarad. Az atomerőmű még ennél is magasabban helyezkedik el, az épületeket tehát semmiképpen nem érheti el az ár. Az atomerőmű munkatársai kezelik a megnövekedett uszadékmennyiséget, a gát és a zsilipek felett a vízügyi szakemberekkel együttműködve biztosítanak folyamatos felügyeletet.
A MAVIR tájékoztatása alapján a Duna áradása az átviteli hálózati elemeket – távvezetékeket, alállomásokat – sehol sem veszélyezteti; az országos diszpécserszolgálat ideiglenesen tartaléktelephelyen látja el rendszerirányítási és a piacműködtetési feladatait.
Kiemelték, hogy folyamatos a termelés a Mol hazai üzemanyag-ellátásban meghatározó szerepet betöltő Dunai Finomítójában. A százhalombattai üzemnél két zsilipet lezártak, két védekezési pontot jelöltek ki, amelyeket homokzsákokkal biztosítottak.
A logisztikában a folyami közlekedés jelenleg szünetel, de a további szállítási módokban nincs fennakadás, a Mol megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket az árvízveszéllyel közvetlenül érintett töltőállomásain is.
A közlemény alapján Lantos Csaba kiemelte: „az áram- és gázszolgáltatók az árvízi helyzethez alkalmazkodva egyes településrészeken átmenetileg szüneteltethetik az ellátást. A levonulást követően, az elárasztott területek hálózatának ellenőrzése után a lehető leghamarabb visszakapcsolják a szolgáltatást.”
A tárcavezető hozzátette: „az országos energiaellátásban így az árvíz várhatóan nem okoz fennakadást, kimaradást. A szolgáltatások időleges szünetelésére kizárólag az elöntött területeken, az élet- és vagyonbiztonság garantálása érdekében feltétlenül szükséges mértékben kell számítani”.