Jana Cernochová, Csehország védelmi minisztere és Robert Kalinák, Szlovákia miniszterelnök-helyettese és védelmi minisztere a csehországi AERO Vodochody-gyárba látogatott. Kalinák itt arról beszélt, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban tárgyalni fognak a kiképző- és gyakorlógépek megvásárlásáról – számolt be a cseh sajtó.
A cég közleménye szerint a cseh–szlovák kétoldalú védelmi ipari együttműködés volt a látogatás apropója, amelyben tevékeny részt vállal az AERO Vodochody is.
Szlovákia amerikai F–16-os vadászgépekre kötött szerződést, miután a saját (és feltehetőleg csak korlátozottan működőképes) 13 darab MiG–29-es gépét Ukrajnának adta 2023-ban. A miniszter szerint az F–16-ra való kiképzéshez van szükségük a AERO Vodochody gépeire.
„Eddig a 22 pilótából csak nyolcat képeztünk ki. Ezek a repülőgépek ideálisak, mert kiképzésre és más feladatokra is használhatók, valamint alkalmasak a légtér védelmére” – mondta a szlovák miniszter.
A szláv politikusok a Magyar Honvédség első két L–39NG (Skyfox) repülőgépével pózoltak a fotókhoz – számolt be az Ihsn. A portál szerint repülőgépeken egyelőre még a cseh felségjelzés és lajstrom is szerepel, ami csak azután kerül le róluk, hogy megtörtént a leszállítás és átadás-átvételi folyamat Magyarországon.
Az esetről szintén megemlékező Világgazdaság arra is felhívja a figyelmet, hogy a fotókon látható gépeken feltűnő ragasztott cseh szimbólumok és narancssárga szalagok a magyar légierő felségjelzését, a szabványosított, megfelelő szélességű, magasságú és arányú, ék alakba foglalt nemzeti színeket takarták le.
A honvédség 2022 márciusában tizenkét darab új L–39NG kiképzőgépet rendelt a cégtől, melyek az MH Vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz fognak kerülni.
Az AERO Vodochody cégben 2021-ben szerzett többségi (80 százalékos) tulajdont Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Miután Szalay-Bobrovniczky honvédelmi miniszter lett 2022-ben, részesedését a cégben Hernádi Zsolt Mol-vezér vette meg.