„Ukrajna biztosan a NATO tagja lesz, de nem valószínű, hogy erre a háború vége előtt sor került” – mondta Gitanas Nauseda litván elnök a Deutsche Welle-nek adott interjújában, amelyben hozzáteszi:
Túl nehéz lenne. Tisztában vagyunk ezzel, és az ukránok is tudják ezt. Tovább kell lépnünk a gyakorlati szakaszba, meg kell határoznunk a következő lépéseket.
Az államfő ennek ellenére bízik abban, hogy a NATO következő, júliusban a litván fővárosban, Vilniusban megrendezésre kerülő csúcstalálkozóján már egy konkrét menetrendet tudnak elfogadni – erről már az olasz La Repubblica napilapnak adott interjújában beszélt, amit a Magyar Nemzet összegzett.
A litván elnök a katonai szövetséggel kapcsolatban arra is kitért, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a tagállamok GDP-jének két százalékát kell kitennie a védelmi kiadásoknak. Azonban úgy látja, ennek az értéknek az alapvonalnak kellene lennie, nem pedig a „plafonnak”. Hangsúlyozta, Litvánia célja, hogy védelmi kiadásait a GDP 2,5-3 százalékára emelje.
Magyarországon is előkerült már a téma
Mint ismert, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter összesen négy pontban válaszolt a szombaton este megjelent Zelenszkij-interjúra, amelyben az ukrán elnök kemény bírálatot fogalmazott meg a magyar kormányról. Az ukrán elnök ebben úgy fogalmazott:
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!