A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Gránit Bank az előző évek tendenciáját folytatva 2024-ben is a szektorátlagot meghaladó növekedést ért el. A mérlegfőösszeg 2024-ben 3,5-ször nagyobb mértékben emelkedett, mint a bankszektor átlaga, és 15 év alatt 229-szeresére bővült. A Gránit Bankcsoport által elért 23 százalékos saját tőke arányos jövedelmezőség is jelentősen meghaladja a hazai bankok konszolidált szintű átlagát – áll a bank közleményében.
A Bankcsoport a 2024-es évet csaknem 1700 milliárd forintnyi mérlegfőösszeggel zárta, a saját tőke meghaladta a 148 milliárd forintot, az adózás előtti eredmény a 23 milliárd forintot, az adózott eredmény pedig több, mint 21 milliárd forint lett.
Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: „megtisztelőnek és örömtelinek tartja,” hogy az április 30-ai, nyilvános részvénytársaságként első alkalommal megtartott közgyűlésen az alaptőke csaknem 95 százalékát képviselő részvényesek egyhangúlag elfogadták a napirendre tűzött előterjesztéseket.
A részvényesek elkötelezettségét fejezi ki az is, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a 2024. évi adózott eredmény is az eredménytartalékba kerül. A közlemény szerint a Gránit Bank eddig minden évben visszaforgatta a megképződött adózott eredményt, amely összesen 57,9 milliárd forintot tesz ki a bank saját tőkéjéből.
A Gránit Bank kiemelt teljesítménymutatói:
- a saját tőke az elmúlt 15 évben közel 70-szeresére nőtt, 2024-ben pedig 4,5-szer gyorsabban növekedett a szektor átlagánál.
- a betétállomány az induláskori érték 225-szörösére nőtt, és 2024-ben a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/04/30/granit-bank-bankeszektor-uzleti-jelentes-nagy-eva-teljesitmeny/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!