A tavalyi év lassulása után 2024-ben fellendült a lakáspiac – summázta az év eddigi részére vonatkozó teljesítményt Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője hozzátette, várakozásuk szerint az év egészére mintegy 25–30 százalékkal magasabb lesz a forgalom, amivel az idei tranzakciószám akár 130 ezer fölé emelkedhet. Az év végi teljesítményt ugyanakkor nagyban befolyásolja, hogy a kormány által már megszellőztetett lakástámogatási elemek hatására mennyien várnak ki, és halasztják ingatlanvásárlásaikat jövőre?
Az ami az ingatlanárakat illeti, a KSH adatai szerint az idei második negyedévben 9,8 százalékos drágulás ment végbe az ingatlanpiacon éves bázison, míg az első negyedévhez képest nem változtak az árak.
Az év egészére 8–10 százalékos nominális áremelkedés prognosztizálható, ami reálértéken – vagyis inflációval korrigálva – 4–6 százalékos növekedést eredményezhet.
Nemzetközi kontextusba helyezve, az idei hazai lakáspiaci lendülettel – mind a forgalom, mind az árak alakulásával – európai szinten is az élmezőnybe tartozik Magyarország. Az év/év alapú forgalomnövekedést tekintve Magyarország az Európai Unió második helyén áll. Míg árnövekedésben az 5. helyen állunk, vagyis az ingatlanárak emelkedése is az uniós élmezőnyben van (az uniós átlag +2,9 százalék volt a második negyedévben év/év alapon).
Noha mind a forgalom, mind az ár pozitív irányba mozdult el a 2023-as mélyponthoz képest, az elmúlt tíz év átlagértékeitől még elmaradnak.
A KSH adatai szerint az idei első félévben – éves bázison – 18 százalékkal csökkentek mind az építési, mind a használatbavételi engedélykérelmek.
„2025 további keresletélénkülést hozhat majd, amelyhez az állampapír-befektetésekből, illetve az önkéntes nyugdíjpénztárakból az ingatlanpiac felé elmozduló akár ezermilliárdos pluszforrás is hozzájárulhat. Az 5 százalékos THM-plafon bevezetésének, illetve a lakástámogatási rendszer bővítésének várakozásai az árak ideinél is dinamikusabb emelkedéséhez vezethetnek” – tette hozzá a jövő év kilátásai kapcsán Valkó Dávid.
Árnövekedés, árnövekedés
2023-hoz képest 35 százalékkal nőtt az érdeklődések száma 2024. január–szeptember közötti időszakban a zenga.hu ingatlankereső portál adatai szerint. Az ingatlanhirdetések forgási ideje lerövidült, 2024 szeptemberében ötször annyi új, (maximum egy hónapja feladott) hirdetés volt aktív a portálon, mint januárban, ezzel fordított arányban a régebbi, több mint hat hónapja feladott hirdetések aránya jelentősen csökkent.
Az év elejéhez képest egyre kevesebben vannak, akik csökkentenek az eredetileg megadott hirdetési áron, miközben egyre többen emeltek a hirdetési áron az eredetihez képest.
2024 szeptemberére 2023 végéhez képest országosan, átlagosan 5 százalékkal nőttek az ingatlanhirdetési árak, de ingatlantípustól és lokációtól erősen függ az emelkedés, illetve néhol a csökkenés mértéke.
Ami az albérletpiacot érinti, a lakások átlagos bérleti díja országosan jelenleg 248 ezer forint, ami 76 százalékos növekedés 2018-hoz képest.
Budapesten jelenleg átlagosan 289 ezer forintot kérnek a kiadó lakásokért (kerületenként jelentősen eltérőek a bérleti díjak), ami 58 százalékos növekedés ugyanezt az időszakot vizsgálva. A vidéki nagyobb városokban is nagy eltérések lehetnek, Debrecenben a legdrágább az albérlet 275 ezer forint havonta, Győrben 215 ezer forint, míg Miskolcon átlagosan ennek a feléért lehet kiadó lakásokat találni a zenga.hu adatai szerint
– mondta Lipták Zsuzsa, a zenga.hu ingatlankereső portál ügyvezetője.
Jó beszálló pont lehet az agglomeráció
Az OTP Ingatlanpont a stabil első negyedévi emelkedés után a második negyedévben bevételben és tranzakciószámban is további növekedést tapasztalt, mondta Hartlieb Balázs, az OTP Ingatlanpont Kft. ügyvezető igazgatója. Az ingatlanközvetítő hálózat adatai szerint a fővárosban idén minden lakossági ingatlan kategórián és vevői szegmensen (saját célra, illetve befektetésként) belül keresletbővülés tapasztalható. A felújítandó ingatlanok iránt országszerte különösen magas az érdeklődés. A kínálat is nőtt, ennek ellenére idén kevésbé ingadoztak az indulóárak, és éves összevetésben csökkent a vevői alku mértéke, növekedett a forgási sebesség, és az előző évben még drágának számító ingatlanok is könnyebben gazdára találtak.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!