Az 1946-ban alapított Mota-Engil Group Európa egyik legnagyobb építőipari konszernjeként három kontinensen és 27 országban van jelen, mintegy 280 vállalatban van részesedése. „A portugál multinacionális cégcsoport tagjaként a MECE 1997 óta működik Lengyelországban, ahol az egyik legjelentősebb építőipari vállalattá fejlődött” – mondta Tompos Attila a Magyar Építők szaklapnak adott interjúban. Mint kiemelte, a több mint 800 munkavállalót foglalkoztató társaság tavaly 900 millió zloty árbevételt könyvelhetett el, ami 83 milliárd forintnak felel meg.
A lengyel vállalat főként út- és hídépítéssel foglalkozik, de a magasépítésben is érdekelt, és az országban hat aszfaltkeverőtelepet és egy gránitbányát is működtet, ahonnan a piacra is értékesít. Továbbá a cég az elektromos szolgáltató infrastruktúra bővítését célzó munkákat is vállal, valamint rendelkezik vasútépítési kapacitással is.
A Duna Groupnak eddig is volt lengyel érdekeltsége, tagjai közt van ugyanis a hídépítő Banimex, valamint az acélszerkezet gyártó WKS Duna Polska. A most megvásárolt vállalat a jelenlegi vezetéssel Duna Polska néven működik tovább, amely jelenleg Lengyelországban 68 kilométernyi négysávos utat […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/09/27/duna-aszfalt-lengyel-utepito-felvasarlas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!