Az előzetes adatok szerint 2025 szeptemberében 6172 gyermek született, 8,3 százalékkal, 559-cel kevesebb az előző év azonos hónapjához képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból.
Idén februárban fordult elő először, hogy 6 ezer alá csökkent az egy hónapon belüli születésszám (5653), majd márciusban kissé javult a helyzet (5885), ám áprilisban történelmi mélypontra süllyedt (5323). Májusban némiképp javult a helyzet 5696 gyermekszületéssel. Júniusban 5921, júliusban 6696 élve születést regisztráltak, míg augusztusban 6360-an születtek – vagyis szeptemberben az előző hónaphoz képest némiképp csökkent a születések száma.
8758 fő vesztette életét idén szeptemberben, 12 százalékkal, 559-cel kevesebb, mint 2024 szeptemberében.
A természetes fogyás a 2024. szeptemberi 3257-tel szemben 2586 fő volt.
6313 pár kötött házasságot, 17 százalékkal, 899-cel több, mint egy évvel korábban.
Az első kilenc hónap mérlege
2025. január–szeptember között 54 305 gyermek jött világra, 6,8 százalékkal, 3964-gyel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül januárban 4,2, február–márciusban 8,6, április–májusban 12, június–júliusban 1,7, augusztus–szeptemberben pedig 6,8 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2024 azonos időszakaiban.
A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,32, egy évvel korábban 1,39 volt.
92 210-en haltak meg, 1,9 százalékkal, 1775-tel kevesebben az egy évvel korábbinál. Januárban 7,8, februárban 0,7, márciusban 7,3, április–júniusban 1,2 százalékkal többen, míg július–szeptemberben 13 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos hónapjaiban.
A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 37 905 fő volt, 6,1 százalékkal több az előző évi 35 716 fős értéknél.
37 288 pár kötött házasságot, 2,4 százalékkal, 906-tal kevesebb az egy évvel korábbinál. Január–februárban 9,8, március–áprilisban 3,9, június–augusztusban 7,8 százalékkal kevesebb, míg májusban 2,4, szeptemberben 17 százalékkal több házasságkötés történt, mint 2024 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 7,6 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,5 ezrelékponttal, míg a halálozási arányszám 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2024 január–szeptemberében. A természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal 5,3 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, amely 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál. A házasságkötési arányszám 5,2 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
Budapesten csökkentek leginkább a születések
A születések száma az összes régióban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű csökkenés Budapesten és Nyugat-Dunántúlon történt.
A halálozások száma Észak-Magyarország és Nyugat-Dunántúl kivételével az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb csökkenés Pest régióban, Dél- és Észak-Alföldön következett be.
A természetes fogyás mértéke Pest régió és Dél-Alföld kivételével minden […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!