„Az Európába érkező kínai beruházások 40 százaléka Magyarországra jött 2023-ban, ami rendkívüli teljesítmény egy kis gazdaságtól” – mondta az Indexnek Palkovics László. A kormánybiztos kiemelte, hogy a kínai cégek nem akármilyen befektetéseket hoznak:
Az autógyártás mellett a logisztikában is erőteljes a jelenlétük, és most új területek felé nyitnak. Nem véletlen, hogy a kormánybiztos április végén Kínába utazott, ahol olyan cégekkel tárgyal, amelyek már működő vállalkozásaikat bővítenék, vagy teljesen új technológiákat hoznának Magyarországra.
Az AI már mindenhol ott van az autókban – még ha nem is látjuk
Amikor a kormánybiztost arról kérdeztük, hol jelenik meg az autóiparban a mesterséges intelligencia (AI), röviden azt felelte, hogy „inkább az a kérdés, hogy hol nem”. Rámutatott, hogy a teljes értékláncot átszövi az AI, a tervezőasztaltól kezdve egészen addig, amíg beülünk a volán mögé. Az autók fejlesztésénél a mérnöki munkát már jelentősen segíti a mesterséges intelligencia.
A kódolásban, szoftverfejlesztésben is megjelent az AI
– világított rá, hozzátéve, hogy ez nem váltja ki, hanem magasabb hozzáadott értékű tevékenységgé alakítja a mérnökök munkáját.
A gyártósorokon szintén jelen van az AI, és persze magukban az autókban is: „Gyakorlatilag nincs olyan vezetéstámogató rendszer, ahol ne jelenne meg. Sőt még a használat közben is szerepet kap, hiszen az autó folyamatosan adatokat szolgáltat valamilyen formában a gyártók számára” – részletezte Palkovics.
Mit nyer az átlagember a mesterséges intelligenciával?
A kormánybiztost arról is kérdeztük, hogy az AI autóipari térnyeréséből hogyan profitálhatnak a hétköznapi emberek. Három kézzelfogható előnyt hozott fel:
- a termékek jobban működnek,
- olcsóbbak
- és megbízhatóbbak lesznek.
A mesterséges intelligencia segítségével már gyártás közben kiszűrhetők a hibák, így kevesebb autót kell visszahívni a forgalomból. Ez nemcsak költséghatékonyabb gyártást jelent, hanem biztonságosabb járműveket is. „El tudunk kerülni baleseteket, így nem sérül meg senki, és az autónk sem megy tönkre, mert az AI-alapú biztonsági rendszer idejében beavatkozik” – tárta elénk a nem túl távoli jövőt.
Önvezető autók: már nem a jövő, hanem a jelen
Az önvezető autókkal kapcsolatban Palkovics László leszögezte, hogy ez a technológia már a jelen. Németországban már engedélyezték a négyes szintű önvezetést, ami azt jelenti, hogy bizonyos útvonalakon emberi beavatkozás nélkül közlekedhetnek a járművek, de még szükség van egy biztonsági sofőrre (safety driver), aki a volán mögött ül. Magyarországon 2016 óta lehet biztonsági sofőrrel önvezető autókat tesztelni az országutakon, persze előzetes bejelentéssel.
Magyarországon is létrejött egy munkacsoport, és mi is dolgozunk azon, hogy a 4-es szintű önvezetés realitás legyen
– mondta, hozzátéve, hogy a technológia már készen áll, a felvetődő és tisztázandó erkölcsi dilemmákon túl a kérdés inkább szabályozási és üzleti jellegű. „Megéri-e venni négyes vagy ötös szintű önvezető autót? Vannak-e olyan feladatok, amelyeket ezeknek kell ellátniuk?” Az ötös szintű önvezetés esetén már biztonsági sofőrre sincs szükség.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!