Csütörtök délután állt először bíróság elé J. Ben Dávid, aki a vád szerint iskolaőrként, majd gyermekotthonban dolgozva szexuálisan bántalmazott kiskorúakat. A vádlottat büntetés-végrehajtási intézet őrei bilincsben, vezetőszáron kísérték a terembe, hogy megkezdődjön az előkészítő ülés.
A mai napon az ügyészség képviselője ismerteti a vádiratot, majd a vádlottnak van lehetősége lemondani a tárgyaláshoz való jogáról. Amennyiben így dönt, az ellene felhozott vádakat teljes egészében el kell ismernie, így akár már ma ítélet születhetne az ügyében. A döntését azonban nem ismerhette meg sem a tárgyalóteremben összegyűlt sajtóorgánumok képviselői, sem a hallgatóság tagjai, az ügyben eljáró bíró, Dr. Fülöp Géza ugyanis első végzéseként kihirdette, hogy zárt tárgyalást rendel el.
Iskolaőrként, majd gyermekotthonban is bántalmazta a gyerekeket
A vád szerint a férfi gyermekfelügyelőként dolgozott egy budapesti gyermekotthonban, a feladata volt a nevelésre befogadott lányok felügyelete, munkavégzésük irányítása, gondozásuk. A férfi a növendékekkel igyekezett közvetlen viszonyt kialakítani, melynek érdekében megengedte nekik a dohányzást, illetve a telefonját is többször kölcsönadta nekik.
A férfi ezt követően arra kérte a lányt, hogy a történtekről senkinek ne beszéljen. A vádirat szerint a férfi ezzel súlyosan megszegte a feladatából eredő kötelességét, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!