Nagy Feró a Szőlő utcai emberkereskedelmi ügyről azt mondta, hogy „mindenki jól járt”. A kijelentés országos botrányt kavart, amelyre több közéleti szereplő is reagált az elmúlt napokban. Köztük van Wolf Kati is, aki közösségi oldalán azt írta: „Gondolkodtam, mit lehet reagálni arra, amit mondtál, Feró, egykori X-Faktor-mentorom… Valójában csak annyit, hogy szégyelld magad!”
Az énekesnő kijelentésére Nagy Feró is reagált, amikor az Index telefonon kereste fel, szerinte Wolf Kati azzal vádolta, hogy gyerekekről beszél (Facebook-posztját eltakart szájú kiskorú lánnyal illusztrálta), holott ő sohasem nyilatkozott gyerekekről. Az énekes hangsúlyozta: „Felnőtt nőkről volt szó, akiket az intézet volt igazgatója futtatott.”
„Nagyon várom, hogy Wolf Kati bocsánatot kérjen tőlem, mert én nem erről beszéltem, de ő beszáll ebbe a liberális kórusba, lelke rajta.”
De megkérem, hogy soha többet ne is köszönjön vissza nekem, mert én sem fogok köszönni neki. Befejeztük
– reagálta. Hozzátette, hogy csalódott volt mentoráltjában, aki szerinte anélkül alkotott véleményt, hogy tisztában lett volna a tényekkel. (A teljes cikket ide kattintva tudják elérni.)
Nagy Feró reakciója sem maradt azonban kommentár nélkül, Wolf Kati ugyanis ismét jelentkezett közösségi oldalán, amelyben válaszol a Beatrice énekesének. Bejegyzését az énekesnő kérésére változtatás nélkül közöljük.
„Feró, ahelyett, hogy egyszerűen elnézést kérnél, pl. az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!