Facebook-bejegyzésben jelentette be Vitézy Dávid, hogy új vezetője van a Várkapitányságnak és a Kossuth téri épületek beruházói feladatait ellátó Steindl Imre Programirodának. A miniszter felmentette a programiroda eddigi vezetőjét, Szinai Attilát, a Várkapitányság pedig új vezetési struktúrában működik tovább – mindkét szervezet irányítását Ambrus György építőmérnök veszi át.
Vitézy a bejegyzésben felidézte, hogy Ambrus Györggyel már a Budapest Fejlesztési Központban is együtt dolgoztak, ahol az építőmérnök vezető szerepet vállalt a Diákváros-mesterterv előkészítésében, korábban pedig többek között a MOME Campus és a nyilvános futópályája révén népszerű atlétikai központ megvalósítását is irányította. Az elmúlt években saját projektmenedzsmentcégében ingatlan- és városfejlesztési szakértőként dolgozott.
A miniszter szerint a két szervezet közös vezetésének célja, hogy egyesítsék és jelentősen továbbfejlesszék az állam magasépítési és városfejlesztési tudását, és „egy professzionálisabb, eredményorientált keretet” hozzanak létre a jelentősebb állami beruházások előkészítésére és megvalósítására.
Vitézy a következő időszak feladatai között sorolta a bérlakásépítési programot, a rozsdaövezetek rehabilitációját, a budai Vár elindult fejlesztéseinek „új funkciókkal való megtöltését és befejezését”, valamint kiemelt kulturális beruházások és múzeumok fejlesztését.
(Borítókép: Vitézy Dávid 2026. május 11-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
<mask id="mask0_48_165" style="mask-type:luminance" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!